2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ÉLETVEZETÉS A PRÉDIKÁTOR KÖNYVE ALAPJÁN

2023. július 6-9. között rendezték meg a 6. Fiatal Felnőtt Találkozót, számolt be róla Sztupkai Kristóf lelkész, a tábor vezetője. A korábbi évektől eltérően idén nyáron szerveztük a tábort Inárcson a Kelet-Európa Misszió központjában. A nyári jóidő más jellegű lehetőséget adott az összegyülekezésre, aminek következtében örülhettünk a jó időnek. Az előadásokat, beszélgetéseket és több közös étkezés a szabadban tudtunk megejteni.

A tábor témáját a Prédikátor Könyve adta. Előadónk Schauermann Tamás volt. Fontos volt, hogy bibliai szövegből indultunk ki minden előadáson és fórum beszélgetésen, ugyanakkor számos életvezetési kérdést is érintettünk. Keresztény hitünk elméleti és gyakorlati részeit is bőven és mélyen érintettük ezalatt a pár nap alatt. Külön értéket jelentett a sok őszinte szó, megtapasztalás, bizonyságtétel.

Újdonság volt, hogy idén több kisgyerekes család is velünk táborozott. A 6 kisgyerek számára igyekeztünk gyerekfelügyeletet szervezni, ami jó és fontos iránynak tűnik. Gyerekekkel, segítőkkel, szolgálókkal együtt összesen 31-en jelentünk meg Inárcson a tábor kapcsán. Hálásak vagyunk, hogy a találkozó rendben, kis költségvetésből szerveződhetett és sokunk lelki megerősítését szolgálhatta.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...