2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

LÉGY AZ, AKIRE ISTENNEK SZÜKSÉGE VAN – GENERÁLKONFERENCIA 2. NAP

A Generálkonferencia második napján az ünnepi nyitó istentiszteletet követően a delegáltak áttértek az egyházi ügyekre: a küldöttek elkezdtek dolgozni a törvényhozási bizottságokban és megválasztották az elnökeiket.

A plenáris ülésen a vezetők józan képet mutattak az Egyesült Metodista Egyház pénzügyi helyzetéről, beleértve a püspökök számának csökkentésének szükségességét. Ugyanakkor a küldöttek reményt hallottak arra vonatkozóan, hogy a felekezet a lezajlott kilépéseket követően a megújulás felé fordul.

A múltbeli konfliktusok és megosztottság ellenére mind az püspöki üzenet, mind a fiatalok beszéde reményt nyújtott a felekezet számára az előre lépést hangsúlyozva.

„A világ állandóan változó zaja ellenére, maradjunk azok, akikre Istennek szüksége van” – mondta L. Jonathan Holston, a Dél-Karolinai Konferencia püspöke (a képen). Holston püspök tartotta a Püspöki Tanács püspöki beszédét, amellyel az Egyesült Metodista Egyház 2024-as Generálkonferenciájának második napja kezdődött.

Püspöki üzenet

„Amikor a dolgok körülöttünk zajlanak, Isten arra használja az egyházat, hogy változtasson a világon” – hirdette Holston a Charlotte Convention Centerben összegyűlt küldöttek, megfigyelők és önkéntesek tömege előtt április 24-én. „Az egyház soha nem a mi örömünkre épült. Az egyház Isten céljaira épült”.

Arra bátorította az egybegyűlteket, hogy szeressék az Urat és felebarátaikat, vállalják a tanítványozást, a béketeremtést és a rasszizmus elleni küzdelmet, és építsenek, ne pedig romboljanak. A törekvés arra, hogy azok legyünk, akikre Istennek szüksége van, legyen az egyetlen prioritás – mondta.

Holstont a Püspöki Tanács választotta ki, hogy a püspökök nevében elmondja a beszédet. A tanács 59 aktív püspökből áll, akik konferenciák és püspöki területek élén állnak szerte a világon, valamint a tanács tagjai a nyugalmazott püspökök is.

Általános Egyházrend

A küldöttek olyan javaslatokat hallgattak meg, amelyek a felekezet alapvető dokumentumát módosítanák.

A Generálkonferencia ügyeivel foglalkozó Állandó Bizottság beszámolt az Általános Egyházrenddel kapcsolatos munkáról. Ez a munka azt jelenti, hogy az Állandó Bizottság javaslatot tesz arra, hogy az Egyházrend VI. részének, mely részei vonatkoznak minden régióra, és melyeket adaptálhatják. A VI. rész, a Egyházrend legnagyobb szakasza a szervezéssel és igazgatással foglalkozik.

A cél egy rövidebb, globálisan relevánsabb Egyházrend. Amit az új Általános Egyházrend már nem tartalmaz, azt regionális szinten kell majd kiigazítani.

 

 

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

IMÁDKOZÓ KÜLDÖTTEK A CHARLOTTE-I LÖVÖLDÖZÉS UTÁN

A Generálkonferencia április 29-én szüneteltette a törvényhozási munkát, miután megtudta, hogy több rendfenntartó tisztet lelőttek, ...