2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

CSAK ÉN TUDOM MI A TERVEM VELETEK – MA VAN A VILÁGIMANAP

A reményteljes jövő felé, a háború árnyékában – március első péntekén van a nemzetközi ökumenikus Világimanap. A világ kereszténysége Jeremiás próféta szavaival fordul Istenhez, ami nagy bátorítást jelent az egy hete kezdődött európai háború napjaiban: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29,11) Az imanap anyaga elérhető az Ökumenikus Tanács honlapján is, a www.meot.hu oldalon.

“Idén az Egyesült Királyságban élő asszonyok készítették el a világimanapi alkalom liturgiáját, mégis valamennyien az Ukrajna földjén folyó háborúra tekintettel olvassuk majd az igei bátorításokat, fogalmazzuk saját imádságunkat. A Jeremiás könyvéből kapott biztatás nem csupán egy világjárvány pusztításában, az imanapra készülődés időszakában adhatott erőt, hanem most is, amikor szembesülünk a háborús helyzettel.” – fogalmaz B. Pintér Márta az Ökumenikus Tanács Női Bizottságának elnöke, majd így folytatja:

“Talán úgy éljük meg a mostani eseményeket, tehetetlenségünket, mintha ajtó csukódott volna ránk. Az imanapra készült művészi alkotás most is üzenettel bír. Azt hirdeti, hogy a pillanatnyi kilátástalanságból vezet út. Nyitott ajtó jelenik meg egy végtelen, tág tér felé vezető ösvényen. A dombok mögött pedig ott rejtőzik a reményteljes jövő.

Micsoda bizonyságtétel az, amit angol és walesi testvéreink megfogalmaznak imanapi imádságaikban, vallomásukban! Szilárd hitük Isten igéjében gyökerezik. A liturgia írásakor még nem tudhatták, milyen szörnyűségre ébred Európa 2022. február 24-én. Mégis – Isten öntudatlan, bátorító eszközeiként – a reményteljes jövőt hangsúlyozzák imanapi szövegükben. Azt a jövőbe vetett reményt, mely majd gyógyulást hoz megsebzett szívünkre, erőt ad, fényt hoz az emberi pokol sötétjében, amely tudja és megvallja, hogy ki a történelem Ura.

Március első péntekén, amikor a liturgiában megfogalmazott imádságok mellett könyörögni fogunk az ukrajnai testvéreinkért, Európa békéjéért a sok-sok bizonytalansággal megterhelt jelenünkben bízzuk Istenre a jövőnket! Hiszen arra az Úrra hagyatkozhatunk, aki maga bátorít és erősít, hogy ha figyelünk szavára, vezetésére akkor a holnapunkat is kezében tudhatjuk.”

A metodista egyház több gyülekezetében is megtartják az imanapot. Budakeszin a helyi metodista gyülekezet várja a város katolikus, református, evangélikus és baptista felekezeteinek híveit. A városban évek óta aktív felekezetközi női kör működik, és a márciusi imanap mindig kiemelt eseménynek számít, amelynek szervezését ez a kör vállalja magára.

 

 

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

ELSŐ TANÁRI CSENDESNAP A SCHOLA EUROPA METODISTA TECHNIKUM ÉS GIMNÁZIUMBAN

A Budapest VII. kerületében működő Schola Europa Metodista Technikum és Gimnázium tanárai számára első alkalommal ...