HOVÁ TŰNIK AZ AKARAT? – Piliscsabai konferencia második nap

Mikor kell „összeszednünk magunkat”? Reggeli fölkelésben? Szülő vagy tanár figyelmezteti így gyermekét. – kezdte bibliatanulmányát Sztupkai Kristóf a jeligénk második szakaszáról. Szedjük össze erőnket. Egy akaratgyenge világban élünk, amikor biztatni kell a másikat. Az akarat elvész cselekvés közben. Hová tűnik az akarat az emberből? – Nevelési kultúránk hiányosságai?

Mindig voltak emberek, akik viszont tenni akartak, új megoldásokat találni, fejleszteni, újítani, harcolni álmokért, új elképzelésekért. Akikben helyén volt az akarat. – Az akaratgyengeség egy átmeneti jelenség az ember személyiségének fejlődésében. Arra kell figyelni, hogy ne maradjon benne az ember. Ha egy tini akaratgyenge, nem baj, tulajdonképpen „az a dolga”. Az a baj, ha benne marad.

A jeligénk nagyon harcos, buzdító. Az egyház legyen harcos? Nem kell mindig, hogy így legyen. Inkább dinamikáról kellene beszélnünk az ember és az egyház életében. Van, amikor inkább csendben kéne lennünk, bűnbánatban jelen lennünk Isten előtt. Nem feltétlen cselekvésekre, harcokra gondolni, kifelé tekinteni. Hanem befelé, önmagunkba. Szabad gyengének lenni.

Szabad ide tenni azt az igét is: Légy csendben és várj az Urra. Vagy Pilinszky gondolatát: Az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség. – Egy probléma, egy betegség, egy teher: harcolni kell ellene? Vagy a teher egy titok, amire rá lehet csodálkozni, és ki kell bontani a misztériumot. A mélyén rá kell találni a lényegre, az életre.

Belső kontrollos emberek: majd én, belülről, saját erőből megoldom. Külső kontrollos emberek: valami-valaki más irányítja a sorsunkat. Keresztényként ez a külső irányító, Isten. – A kontroll nélküli helyzetben a belső kontrollos ember iparkodik, mindent megtesz, hogy ő megoldja. Ilyenkor pedig különösen fontos lenne Isten kezébe helyezni a dolgainkat. – Őszinte ez a bizalom? Vagy valójában még mindig mi ügyeskedünk? Másik veszély: ölbe tett kézzel várakozunk, a szükséges lépések nélkül.