Május 6-8. közötti hétvégén gyerekcsendesnapot szerveztek a Somogy megyei Kürtöspusztán. A segítő fiatalok az ország különböző városaiból érkeztek, akikhez csatlakoztak a Sopronban missziózó amerikaiak is. Az idő rövidsége ellenére számos programon vehettek részt a jelenlévők. Péntek délután ismerkedtünk egymással és a Jézus élete című filmet nézhettük meg. Bár a film hosszú volt, mondanivalójával megalapozta a hétvégénket – mondja el Vadászi Ágnes a hétvége egyik szervezője.
Találkozz a feltámadt, élő Jézussal – ezt az igei üzenetet adtuk át az együtt töltött napok alatt. Szombat délelőtt, a tanítványok első találkozása a feltámadt, élő Krisztussal volt a téma. Délután pedig a nagy halfogás története kapcsán a Péternek feltett kérdéssel foglalkoztunk. „Szeretsz-e engem?” – Jézus mindenkinek legalább egyszer felteszi ezt a kérdést és nem mindegy, hogy mit válaszolunk.
Az áhítatok közti időben sokat játszottunk. Jon Miller bendzsó játékával elvarázsolta a helyieket, nagyszerű hangulatot teremtett a kreatív foglalkozásokhoz és segítette az örömhír befogadását a szíveinkbe. A vasárnapi istentiszteleten az emmausi tanítványok történetét vizsgáltuk meg. Beszéltünk arról, hogy Jézus nem hagyja el azokat akik elhagyják őt, és nem csalódik azokban, akik benne csalódtak. Nincs annál szomorúbb érzés amikor azt érezzük, hogy Isten elhagyott bennünket, de ugyanakkor nincs felemelőbb annál, mint amikor rájövünk arra, hogy tévedtünk.
Nem a körülményeinket akarja megváltoztatni, hanem a szíveinket, mert a szív változásával, változnak körülöttünk is a dolgok. Merjük követni a tanítványok példáját! Hívjuk be Jézust az életünkbe. Ő nem tehetetlen halott! Jézus él! A szeretetteljes együttlétet közös ebéddel zártuk le.