2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

HÁLAÜNNEP A 90. ÉVI KONFERENCIA ZÁRÓESTJÉN

Április 9-én este volt a metodista egyház 90. Évi Konferenciájának záróestje. Az ünnepi eseményen megemlékeztek a 100 éve született Szuhánszki János miskolci metodista lelkipásztorról (a képen), és hálát adtak a két évtizedes tervezés után idén februárban felszentelt új Miskolci Metodista Templomért. Kovács Zoltán miskolci lelkipásztor, aki 2015 óta kísérte az építkezés folyamatát a zsoltáros szavaival mutatott rá Isten gondoskodó irányítására a hosszú évek sorában: “Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.” (Zsoltár 126,6)

A jubilánsok között köszöntötték az idén 60 éve felszentelt dr. Hecker Frigyest, az 1980-ban felszentelt Gyurkó Józsefet, és az 1981-ben felszentelt Szuhánszky Gábort, Szuhánszky Istvánt és Sztupkai Mihályt. Khaled László szuperintendens elmondta, hogy a járványhelyzet nem tette lehetővé a 40 éve szentelt lelkészek köszöntését az elmúlt két évben. A leköszönő évi konferenciai bizottsági tagoknak Sztupkai Kristóf mondott köszönetet, egyúttal köszöntve az új egyházi tisztségviselőket is, majd imádkozva értük.

A záróest végén bemutatták a Forrai metodista gimnázium és technikum új igazgatóját Wesselényi Balázst, valamint a Márta Mária Otthonok új vezetőjét Szűcs Lászlót is. Majd Pásztor Zoltán idén leköszönő országos laikus elöljáró köszöntötte a nyugdíjazásra készülő dr. Patrick Streiff püspököt.

Az ünnepi esten Csányi Márton Babits Mihály: Zsoltár című versét szavalta el, dr. Megyeri Krisztina pedig Bach: E-dúr prelúdium és fúga című művét játszotta. Az ünnepség állófogadással ért véget, a konferencia záróistentisztelete holnap délelőtt 10 órakor kezdődik.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

ELSŐ TANÁRI CSENDESNAP A SCHOLA EUROPA METODISTA TECHNIKUM ÉS GIMNÁZIUMBAN

A Budapest VII. kerületében működő Schola Europa Metodista Technikum és Gimnázium tanárai számára első alkalommal ...