2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

VIRÁGVASÁRNAPI LELKÉSZAVATÁSOK

Különleges nappal záródott április 10-én a metodista egyház 90. Évi Konferenciája. Nem csak azért, mert ez a zárónap a virágvasárnapra esett, de azért is, mert dr. Patrick Streiff püspök három új egyházi munkatársat iktatott be a szolgálatba: Vályi Györgyi a Reménység missziós gyülekezet helyi lelkésze lett, Sztupkai Kristóf a Felsőerdősori Gyülekezet próbadidős lelkésze, Győri László pedig a soproni missziós gyülekezet helyi lelkésze.

A püspöki igehirdetés arra buzdított, hogy legyünk Jézus olyan egyszerű hordozói a másik ember felé, ahogy az egyszerű szamárcsikó tette a virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulás napján. Végezzük szolgálatunkat ugyanazzal a szelídséggel, kitartással és munkabírással, ahogy ez a nagyon egyszerű jószág teszi – hangzott a bátorítás az új munkatársak és a gyülekezet felé.

Az istentisztelet végén a püspök felolvasta a 2022-2023-as konferenciai év szolgálati beosztását. Az ünnepélyes istentisztelet, amelyen a konferenciai vendégeken kívül az óbudai és a pesti gyülekezeti tagok is részt vettek szeretetvendégséggel záródott. „Hálásak vagyunk Istennek, hogy a két pandémiás esztendő után idén újra együtt lehetett egyházunk vezetői közössége, és így erősödhetett egységünk. A bizonyságtevő életre nagy lelki buzdításokat kaptunk az elmúlt napokban, megerősítő volt ez a konferencia, nagyon vágytunk már erre az alkalomra” – jegyezte meg dr. Khaled László szuperintendens.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...