2021-ben az utolsó bibliaismereti órák keretében szerveztek karácsonyi alkalmakat a Schola Europa metodista iskola gimnazistái számára. Sztupkai Kristóf és dr. Khaled László lelkészek saját osztályaikba édességgel, gyümölccsel és teával várták a diákokat a rendhagyó, szűkebb körű, meghittebb karácsonyi visszaemlékezésekre. A Lukács szerinti születéstörténet mellett egy rövid, modern kisfilmfeldolgozás is segített, hogy Isten földre jöttét, Jézus megszületését jobban megértsék a fiatalok. A jó hangulatú, vidám és felszabadult találkozások során karácsonyi igéskártyát is kaptak a gimnazisták.
A szakképzős diákok karácsony előtt egy kis egyházi ajándékcsomagot kaphattak, amit az utolsó iskolai héten dr. Khaled László és Sztupkai Kristóf személyesen, pár bemutatkozó és gyülekezetbe
invitáló szó kíséretében adták át számukra, dr. Kazarján Erzsébet igazgatóval és Száraz Tamás igazgatóhelyettessel közösen.