BIZONYSÁGTÉTEL AZ ORSZÁGOS PROTESTÁNS ROMA CSENDESNAPRÓL

Az 1500 fős debreceni országos roma csendesnapon mintegy 100 metodista testvér is részt vett. Az alábbi személyes bizonyságtételeket az abonyi roma gyülekezetből érkezett résztvevők írták: „Én és családom nagyon hálásak vagyunk az Úrnak, hogy részt vehettünk a Debrecenben megrendezett cigány missziós konferencián. Jó volt látni, hogy mi cigányok, ilyen nagy létszámban vagyunk Jézus keresői, követői. És hogy ilyen buzgón, hálás szível tudjuk őt dícsérni. Az elhangzott bizonyságok álltal sokat tanultam. Hallva azt, hogy mások szenvedéseiben és nyomorúságaikban mennyire jelen volt Isten, erőt adott nekik próbatételeikben és megőrizte őket, imáikra választ találtak. Ezeket hallva hála járta át a szívem, nagyobb hitem és reménységem lett az Úrban.” (Kozák Heléna, Abony) „A szívemben sok-sok éve él az Úr Jézus, de sokszor egyedül akartam mégis megoldani a problémáimat. Kicsit magamra maradtam, eltávolodtam a közösségtől. Mikor hallottam, hogy egy nagy templomban leszünk együtt, vágytam arra, hogy sok hasonló sorsú testvért lássak. Akik igaz szívvel várják az Istent. Kurdi Zoli lelkész testvéremet is hallhattam, akiben legelőször találkoztam az Úr Jézus önzetlenségével. Jó volt látni, hogy a szíve fiatal maradt! Arra is vártam, hogy együtt imádkozzunk, kis csoportokban, de enélkül is megmaradt bennem Rupert lelkész úr felhívása. Jöjjünk az Úrhoz megint. Újra-és újra. Nem számít, hányszor tértem meg. Most térjek hozzá szomjas szívvel. És ismét fiatal lehetek. Győztes a nehézségekben is. Azt hiszem, erre voltam a legszomjasabb. És ismét vágyok arra, hogy ezek az élmények ne csak egy nagy templom falai között érjenek el, hanem a kis házam falain is belül. Ezért a következő házikört nálam fogjuk megtartani. Hisz a testvérekkel régebben úgy tudtam egy lenni, együtt lenni, hogy nem is bírtunk egyedül enni, magunkban lenni a magunk házában, hanem mindig összeszaladtunk, mikor még Kurdi Zoli jött lelkesen vagy éppen távozóban volt. Jó volt együtt maradnunk. Erre a menyországra vágyódom mostanában, mikor ugyan sokszor velem volt az Úr az utóbbi években is, de nem tudtam igazán másokkal megosztani a fájdalmaimat, az örömeimet sem. De megértettem Rupert lelkész úr szavait, az Úr intését, felejtsem el, ami mögöttem van, csak kezdjek végre megint futni, a többiek felé.” (Rafael Pálné)