KAPOSVÁRI ÚJRASZENTELÉS

Újraszentelési istentisztelet volt ma Kaposváron. A bővebb híradással holnap készülünk a megújult imaterem kapcsán. Ma Vigh Bence lelkész történeti megemlékezését idézzük, hálát adva Istennek a Somogy megyei munka fejlődéséért. „Kaposváron 1922 márciusában kezdődtek meg a rendszeres metodista istentiszteletek. Eleinte egy magánlakásban, rövid idő után máris saját épületben jött össze a gyülekezet, a Beloiannisz, ma Somssich Pál utcában. Városrendezési határozat miatt, az imaházat kisajátították és lebontották, így 1985-ben az akkori Dimitrov utcában új ingatlant vásárolt a gyülekezet, amelyet az akkori lelkész leírása alapján sok imádsággal és 900 órányi önkéntes munkával alakítottak át imaházzá.”

Azóta sokaknak volt itt a keresztelője, többen itt álltak a gyülekezet elé és hitvallást téve tagok lettek, de vannak olyanok is a teremben, akik itt esküdtek örök hűséget egymásnak Isten színe előtt.

A gyülekezet fiatalodásával, az imaterem is változott az idők során. A régi padokat, bútorokat újabbakra cserélték, általában külföldi segítséggel.

Az elmúlt években több változás is történt a gyülekezetben, amelyek az imaház küllemére is kihatottak. Itt is fontos volt az új tagok megjelenése, akik készek voltak az újításra. A közösség mai igényeihez szabva kialakítottunk egy konyhát, a gyülekezeti kistermet kényelmesebbé tettük, közös összefogással megújult a terasz, és a lelkészváltás kapcsán a szolgálati lakásra is többet tudtunk ráfordítani. De idén kaptunk új székeket, Úr asztalát és szószéket is a svájci Niedergösgenből, valamint új úrvacsora készletet Adelbodenből. A sok változáshoz a vezetőség rendszeres találkozásaira is szükség volt. Úgy láttuk, hogy a háznak új nyílászárókra van szüksége, és pályáztunk a város és az egyházközpont felé is. Mindkét helyről pozitív választ kaptunk így idén ősszel belekezdtünk a munkákba. Ezért újulhatott meg a ház teljes utcafronti homlokzata, így cserélhettük ki a hat régi, huzatos ablakot, új, hőszigetelt és kiváló minőségű anyagok felhasználásával készült nyílászáróra.

Sőt, hála a gyülekezet összefogásának, az imaterem belül is megújulhatott. Végig csodák közt jártunk, és újabb és újabb jelek biztattak a munka folytatására. Az emberek nagylelkűsége és Isten elénk jövő gondoskodása lenyűgöző és megható volt. Egy másik kaposvári gyülekezet tagja például felajánlotta, hogy az álmennyezet anyagköltségét magára vállalja, csak csináltassuk meg azt. A gyülekezetből jött valaki, és elvégezte a villanyszerelési munkákat. Közben egy másik testvér gyönyörű kaput kovácsolt az udvarra. Olyanok is eljöttek segíteni a festési, mázolási, takarítási munkákban, akik nem is járnak a gyülekezetbe, de most szerettek volna Isten házán dolgozni. A legnagyobb építkezési lázban, szeptember elején a tél előtti hajtás időszakában első szóra eljöttek a burkolók, hogy feltegyék a gipszkarton lapokat. A festést magunk szerettük volna elvégezni, de még ehhez is kaptunk szakképzett segítséget egy testvérünk kollégája személyében. Amikor a konvektor parapet szélfogó rácsaiért indultam a szaküzletbe, épp mielőtt odaértem volna, az üzlet melletti házból akkor bontották ki a hibátlan állapotú rácsokat. Nem hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy éppen három olyan méretű és formájú rács van kiszedve előttem az utcán, amilyenért indultam. A ház tulajdonosával megegyezve, megkaptuk őket. Ez csak néhány példa a sok csodából, amit átéltünk.

Mindeközben a legszebb pillanatok bizonnyal azok voltak, amikor együtt dolgozhattunk az imaházon. És közben azt is jobban megértettem, hogy bár Isten nem lakik kézzel csinált épületekben, mégis örömmel van közöttünk, ha az ő nevében összejövünk. Azt is tudom, hogy az imaházunk sok fontos Istennel való találkozásnak volt a helye, amelyekre emlékeztet minket ez a hely, és éppen ezért sokunknak kedvesek ezek a falak.

Éppen ezért most szeretnénk újra Istennek ajánlani, és az imádság házának nevezni ezt az épületet, hogy még sok olyan találkozás történhessen Isten és ember között, amelyre érdemes emlékezni.