Április 7-én délelőtt 10 órakor a Pesti Metodista Gyülekezetben Egyháztanács üléssel, majd 11 órakor úrvacsorai istentisztelettel kezdődött a 90. Évi Konferencia. Utoljára 2019-ben volt többnapos közgyűlése az egyháznak, így a mostani alkalom a közösségünk reményteli ünnepe is egyben. Örülünk, hogy a VI. kerületben kezdhetjük a konferenciánkat. Korábban itt volt a Felsőerdősorban a metodista egyházközpont. Az utolsó teljes Évi Konferenciát 1993-ban tartották itt – mondta Khaled László szuperintendens.
A kihelyezett Egyháztanács ülés alkalmával a tanácsosok meglátogatták a helyi gyülekezet új helyiségeit, amelyet oktatási térként is használnak a Scholások számára. Az istentiszteleten Sztupkai Kristóf lelkész prédikációjában az örökérvényű igazságok képviseletének feladatáról beszélt egy változó és relativizáló világba. A félszáz konferenciai résztvevő az úrvacsorai közösséget követően együtt ebédelt a Benczúr Étterembe, majd az ülések helyszínére mentek át a III. kerületben a Kiscelli Gyülekezetbe.
A mai napon a szuperintendensi jelentés, az országos elöljárói jelentés, és a Jelölő Bizottsági jelentés hangzott el, valamint elkezdték a Missziós Tanács jelentés csomagjának meghallgatását is. A szuperintendens hálaadással emlékezett meg Szuhánszky Gábor több mint három évtizedes intézményvezetői szolgálatairól a Márta-Mária Otthonokban, Kerekrétiné Szili Anna két évtizedes irodavezetői munkájáról és Pásztor Zoltán országos elöljáró 16 éves vezetői tevékenységéről, amelynek köszönhetően az egész egyházban megújulásnak indulhatott a laikusok jelenléte és szolgálata. Az esti áhítatot 20 órakor Hanula Hanga másodéves teológus hallgató tartotta, aki az örömteli szolgálatra és Krisztus-követésre buzdított üzenetében.