2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ÜRES LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA ÉS BÉRBEADÁSA HAJLÉKTALANSÁGGAL KÜZDŐKNEK

Egy évvel ezelőtt, 2020 októberében kezdődött Budapest első fővárosi szintű ún. részvételi költségvetése, melyben 1 milliárd forintot szán a Fővárosi Önkormányzat budapestiek ötleteinek megvalósítására. A beküldött közel 700 ötletből 53 ötlet került szavazólistára, az egyik, legtöbb szavazatot kapott ötlet egyik “gazdája” Jánosi Katalin, az egyházunk fenntartásában működő Forrai Metodista Gimnázium és Technikum tanára. A társadalmi szolidaritást elősegítő javaslatok között az “Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek” kapta a legtöbb támogató szavazatot a főváros polgáraitól, amely javaslatot végül összesen öt személy ötletéből fogalmazták meg. Ezen a héten az önkormányzat szakemberei az ötletadó ötfős csoporttal folytattak egyeztetéseket. A projekt civil szervezetek bevonásával és önkéntesek munkájával indul el a közeljövőben, 50 millió forintos támogatással.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

CIPŐSDOBOZ AJÁNDÉK GYŰJTÉS 2021

Idén is megindult a metodista gyülekezetekben és intézményekben a karácsonyi cipősdoboz ajándékok gyűjtése. A Forrai ...