NYILATKOZAT A HELYETTES BŰNHŐDÉSRŐL

Az alábbi nyilatkozat 2019. március 21-én az evangélium védelmében született (vö. Fil 1,16; 2Tim 1,14). Meggyőződésünk, hogy Krisztus helyettes bűnhődése az evangélium elválaszthatatlan része. Isten abban mutatta meg irántunk való szeretetét, hogy „elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (1Jn 4,10). Jelen nyilatkozatot az indokolja, hogy a magyar evangéliumi mozgalomhoz sok szálon kötődő Budapesti Autonóm Gyülekezet olyan tanításokat kezdett terjeszteni, amelyek csorbítják vagy egyenesen tagadják a helyettes bűnhődés szükségességét, illetve azt, hogy Krisztus a mi bűneink igazságos és jogos büntetését szenvedte el a kereszten, és mint Fiú az Atyát engesztelte ki a mi érdekünkben. A nyilatkozattal ugyanakkor nem az a célunk, hogy egy gyülekezetet vagy egyes tanítókat támadjunk, hanem az, hogy az evangéliumban való hitünket – és azon belül a helyettes bűnhődés fontosságát – kinyilvánítsuk, és a magyar evangéliumi mozgalom minden képviselőjét is erre buzdítsuk. – A nyilatkozat – amely a www.hit6.hu oldalról elérhető és aláírható – megfogalmazói: Győri Tamás József Budapesti Kortárs Keresztény Intézet Márkus Tamás András Evangélikál Csoport Egyesület Szabados Ádám Evangéliumi Fórum dr. Szalai András Apológia Kutatóközpont Mi, alulírottak 1. Valljuk, hogy az evangélium üzenete sokrétű (pl. megváltás, szabadítás, engesztelés, megbékéltetés, bűnbocsánat, megigazítás, fiúvá fogadás, feltámadás, örök élet, Isten országa), és nem redukálható a helyettes bűnhődés jogi aspektusára. Tévesen tanít ugyanakkor az, aki az evangélium többi aspektusát a helyettes bűnhődéssel szembe állítja, vagy aki a helyettes bűnhődés aspektusát tagadja. Vö. pl. Mt 20,28; Mk 1,15; Jn 3,16; Róm 3,24–26; Róm 6,23; Gal 1,4; 2Kor 5,18; 2Tim 1,14 2. Valljuk, hogy szükség volt Krisztus helyettes engesztelő áldozatára ahhoz, hogy Isten megbocsáthassa a bűneinket. Tévesen tanít, aki szerint Isten bocsánatához nincs szükség Krisztus helyettes áldozatára, illetve aki azt állítja, hogy Isten bocsánata és a helyettes bűnhődés logikailag kizárja egymást. Vö. pl. Róm 3,21–26; Zsid 9,22–26 3. Valljuk, hogy Krisztus a kereszten Isten bűneink feletti jogos haragját és ítéletét szenvedte el helyettünk. Tévesen tanít, aki tagadja, hogy Krisztus nélkül Isten jogos haragja és ítélete alatt vagyunk, illetve tagadja, hogy Krisztus a kereszten Isten jogos haragját és ítéletét szenvedte el helyettünk. Vö. pl. Róm 1,18; Róm 3,9–20; Jn 3,36; Gal 3,13; 1Pt 2,24; Róm 5,6–9; 1Jn 2,2 4. Valljuk, hogy Krisztus a halálával a bűn, a halál és a Sátán rabságából szabadított ki bennünket, és hogy ennek érdekében az Isten előtti bűnadósságunkat rendezte. Tévesen tanít, aki azt állítja, hogy Krisztus a Sátánnak fizetett váltságdíjat, vagy hogy Krisztusnak a szabadulásunk érdekében nem az Istennek való tartozásunkat kellett rendeznie. Vö. pl. Kol 2,14–15; Gal 1,4; Róm 5,12–21; Róm 6,22–23; Ef 5,2 5. Valljuk, hogy megváltásunk a Szentháromság Isten műve: amikor az Atyának engedelmes Fiú magára vette bűneinket, és helyettünk bűnhődve kiengesztelte az Atyát, ez Isten lényén belül történt, Isten tehát nem egy harmadik felet büntetett. Tévesen tanít, aki azt állítja, hogy a helyettes bűnhődés igazságtalanná vagy vérszomjassá tenné Istent, mert egy harmadik felet büntet a vétkes helyett. Vö. pl. Jn 5,19–30; 10,17–18; Ef 5,2; Fil 2,6–8; Zsid 1,1–3; Jel 1,17–18 6. Valljuk, hogy Krisztus nem azért halt meg helyettünk, hogy Istent szeretetre indítsa irántunk, hanem azért, mert Isten még bűnösként is szeretett bennünket. Tévesen tanít, aki azt állítja, hogy Krisztusnak azért kellett meghalnia, hogy Istent szeretetre indítsa irántunk. Vö. pl. Jn 3,16; Róm 5,8; Ef 1,3–12; Fil 2,6–8; Tit 3,3–7; 1Jn 4,9–10; Zsid 10,7 7. Valljuk, hogy Krisztus helyettes bűnhődésében Isten szeretete és igazságossága egyaránt megnyilvánult. Tévesen tanít, aki azt mondja, hogy Krisztus kereszthalálában csak Isten szeretete mutatkozott meg, igazságossága nem. Vö. pl. Jn 3,16; Róm 3,21–25 8. Valljuk, hogy az Isten-ember viszony megértésében általában, így megváltásunk értelmezésében is segítenek az emberi életből vett analógiák (gyermekség, rabszolgaság, barátság stb.), de ezek alkalmazásának vannak korlátai, és soha nem írhatják felül a Szentírás egyértelmű tanítását. Tévesen tanít, aki valamelyik emberi analógiát, így esetünkben az apa-fiú kapcsolatot úgy alkalmazza az Atya és a Fiú között történtekre, hogy felülírja a Szentírás egyértelmű tanítását. 9. Valljuk, hogy Krisztus halálát az apostolok a helyettes bűnhődés ószövetségi előképeinek (pl. páskabárány, vétekáldozat, engesztelés napi főpapi áldozat, szenvedő Szolga) fényében értelmezték. Tévesen tanít, aki Krisztus halálát az ószövetségi előképek nélkül, vagy azokkal ellentétes módon értelmezi. Vö. pl. 2Móz 12; 3Móz 4; 3Móz 16; Ézs 53; 1Kor 5,7; 1Pt 2,24; Zsid 9–10; Gal 3,13; 1Jn 2,2 10. Valljuk, hogy a helyettes bűnhődésben való hit vagy annak tagadása hatással van arra, ahogy Isten szentségéről, igazságáról, szeretetéről, a bűn és a megszentelődés természetéről, illetve Krisztus egész váltságművéről gondolkodunk. Nem értünk egyet azokkal, akik a helyettes bűnhődés kérdését másodlagos tanbeli kérdésnek tekintik, amely nem érint a hit számára alapvető fontosságú kérdéseket. Vö. pl. Zsid 10,29; 2Kor 11,4; Gal 1,8–9 A helyettes bűnhődésben való, általunk itt is megvallott hit összekapcsolja a világméretű evangéliumi mozgalmat, de az nem a modern evangéliumi keresztények újítása, hiszen jelen van a kereszténység egész történetében, az egyházatyák írásaitól a reformáció egyházainak hitvallásain át a felekezetközi evangéliumi állásfoglalásokig. Ezekkel a hitvallásokkal és állásfoglalásokkal összhangban meg vagyunk győződve arról, hogy Krisztus helyettes bűnhődése a Szentírás tanítása és az evangélium középpontjához tartozik, ezért annak tagadása vagy csorbítása az evangélium tagadása vagy csorbítása. Imádkozunk azokért, akik ebben a kérdésben tévesen tanítanak, hogy Isten kegyelméből belátásra jussanak és a velük való egységünk helyreállhasson. Az evangéliumi mozgalom egységének ugyanis egyetlen legitim alapja a Szentírásban kinyilatkoztatott és „egyszer s mindenkorra a szentekre bízott” (Júd 3) evangélium. 2019. március 21.