Augusztus 20: ismét a Budai Várban ünnepelnek a protestánsok

Több tucat programmal készülnek a protestáns felekezetek az államalapítás ünnepére. Ez lesz a harmadik alkalom, hogy a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház és a Magyarországi Metodista Egyház közösen mutatják be értékeiket a Protestáns Sokadalmon, a Budai Várban.

Már az államalapítás előestéjé megkezdődik III. Protestáns Sokadalom a Bécsi kapu téri evangélikus templomban: augusztus 19-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) ünnepi istentiszteletén Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke hirdet igét, majd másnap valóságos forgatag fogadja a látogatókat: könnyű- és komolyzenei koncertek, előadások, gyermekprogramok és kirakodóvásár is lesz a Budai Várban, összesen három helyszínen.

A Kapisztrán téren fellépnek többek között Gryllus Dániel és zenésztársai, a HolddalaNap és a BorzsaVári Zenekar, de a gospelt és Szabó Lőrinc verseit kedvelők sem fognak unatkozni. A gyermekfoglalkozásnak most is a Bécsi kapu téri templom ad otthont; itt a legkisebbek interaktív foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a „templom kincseivel”.

Természetesen a klasszikus zene kedvelői sem maradnak program nélkül; a kórustalálkozó és az orgonamaraton nemcsak szórakoztatja majd őket, de segít is megismerni a szervező felekezetek egyházzenei sokoldalúságát.

A zenei programokon felül kiállítás és pódiumbeszélgetések is lesznek. Az Országos Levéltár épületében „Egyedül az Írás” címmel időszakos egyháztörténeti tárlat várja a közönséget, a keresztasztal-beszélgetések pedig a legégetőbb témákat érintik: a klímavédelmet, a Z generáció kihívásait vagy épp az egyház jövőjét.

A részletes program az esemény oldalán olvasható.

Időpont: 2025. augusztus 19–20.

Helyszín: Kapisztrán tér, Bécsi kapu téri evangélikus templom és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

x

Check Also

HÚSVÉTI KÖSZÖNTÉS 2025

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának húsvéti üzenete: Jézus mondja: ...