75 éves korában elhunyt a budakeszi V. Majzik Mária Magyar Örökség és Príma-díjas művész, akinek állandó életmű kiállításának a Budakeszi Metodista Templom altemploma ad otthont. A szakrális művészet megújítója, a magyar képzőművészet stílusteremtő mester volt. Kisplasztikái megtalálhatók Magyarországon, Németországban és Amerikában is. Domborművei megtalálhatók a fővárosban több helyütt és országszerte, valamint Rómában és Erdélyben is. 2002-ben Parajd díszpolgárává választották.
A magyar himnuszról elkészítette a világ első és egyetlen Himnusz-szobrát, melyet 2006 májusában avattak fel Budakeszi határában.
Sokan tisztelték és szerették Budakeszin a neves alkotóművészt, aki egykor a fájdalom érzéséről így írt: „A fájdalom is érték, nem csak az öröm. A fájdalom az, ami megállítja, arra kényszeríti az embert, hogy végiggondoljon dolgokat, és hogy képes legyen másokat megérteni. Nem azért születtünk le a földre, hogy csupa öröm érjen bennünket, hanem hogy megváltozzunk, hogy bizonyos problémákra magunk körül megoldást találjunk.”
Alkotói munkásságáról, képességeinek hátteréről így vallott: „A Jóisten a bölcsőmbe mellém tett még valami pluszt. Ez a kéz ügyessége, hogy formába tudjam önteni a gondolataimat, hiszen bármilyen szép alkotást is képzelek el, nem valósulhatna meg, ha nem tudnám megmintázni az agyagot.”
(A képen a művésznő a Budakeszi Metodista Templomban található állandó kiállításán.)