Január 19-én vasárnap világszerte elkezdődött a 2025-ös Ökumenikus Imahét. A 2025. évi Ökumenikus Imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Idén van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak Kr. u. 325-ben. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint − azt a hitet, amely mindmáig eleven és termékeny. A 2025-ös ökumenikus imahét arra hív bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe.
A niceai zsinat
Az I. (Nagy) Konstantin által összehívott zsinaton a hagyomány szerint 318, jobbára keleti egyházatya vett részt. Ekkor kezdte a rejtőzködésből és üldöztetésből frissen szabadult Egyház megtapasztalni, milyen nehéz a közös hitet a kor különböző kulturális és politikai viszonyai között megélni. A hitvallás szövegében való egyetértéshez meg kellett határozni azt a lényegi közös alapot, amelyre azok a helyi közösségek épülhettek, amelyek egymást mint testvéregyházat ismerték el, tiszteletben tartva amásik különbözőségét.
Az előző évtizedekben sokféle nézeteltérés volt a keresztények között, ezek néha súlyos konfliktussá fajultak, például: milyen Krisztus természete az Atyával kapcsolatban; egy bizonyos dátumhoz köthető-e a húsvét ünneplése, ill. hogyan kapcsolódjon az a zsidó páskaünnephez; a teológiai nézetekkel való szembehelyezkedés eretnekséggé minősítése; továbbá hogyan fogadják a korábbi üldözések során hitüket elhagyókat.
A jóváhagyott szöveg többesszám első személyt használt: „Hiszünk …”. Ez az alak az együvé tartozást hangsúlyozta. A hitvallást a Szentháromság három személyének szentelve három részre osztották, amely után az eretnekségnek tartott állításokat elítélő záradék következett. Ezt a Credo- szöveget a 381-es konstantinápolyi zsinat revideálta és kibővítette, az elmarasztalást pedig kivette. Ezt a hitvalló formulát ismerik el ma a keresztény egyházak Nicea/Nikaia-konstantinápolyi hitvallásnak, egyszerűbb néven Niceai hitvallásnak.
A magyarországi országos ökumenikus imaheti nyitó istentisztelet január 19-én 17 órakor a Deák téri evangélikus templomban volt. (Dr. Erdő Péter bíborost betegsége miatt dr. Martos Levente Balázs püspök helyettesítette.)
