Több mint 2000 Km. 11 fő Dombóvárról. 4 nap tele vidámsággal, megindító vendégszeretettel, rugalmassággal, szemet gyönyörködtető látnivalókkal, testvéri találkozásokkal, közös lelki alkalmakkal. Dióhéjban így foglalhatnám össze a dombóvári gyülekezet küldöttségének a müncheni partnergyülekezetben tett látogatását.
Szeptember 5-én, csütörtökön este érkeztünk meg a müncheni Erlöserkirche modern épületéhez. A dombóváriakat több mint 30 éves hivatalos partneri kapcsolat köti össze az ottani metodistákkal. A kapcsolat kezdeményezői között egy Csikóstöttösről kitelepített diakonissza testvérünk. Tillich Lizi néni meghatározó szerepet töltött be, aki nyugdíjas éveit a müncheni metodista gyülekezetben töltötte, és így kamatoztatta a Dombóvári Körzethez fűződő barátságait, amelyek közül meghatározó volt a szekcsői Goldmann Erzsébettel való testvéri-baráti kapcsolata.
Pénteken a csoport egy része a Staffelseen hajókázhatott, a bátrabbak drótkötélpályás felvonóval jutottak a magasba, és egy rövidebb túrával a hegycsúcson eléjük táruló látványban gyönyörködhettek. Délután Oberammergauba látogattunk. Közel 400 éve játsszák el itt lakó falusiak 10 évente a passiótörténetet. Az egész világból érkeznek turisták a mintegy 100 előadásra, amit 5 hónapon át lehet látogatni. A történet egy pestisjárvány fenyegetettségére nyúlik vissza. Az akkori falusiak megfogadták, ha elkerüli őket a járvány, minden 10-évben eljátsszák Jézus szenvedéstörténetét. Megindító hűség kapcsolódik itt az Istennek tett ígérethez!

Szombaton megcsodáltuk München nevezetességeit, meglátogathattuk a másik müncheni metodista gyülekezet otthonát, a Friedenskirche-t. Délután a gyülekezet kertjében grilles vacsora, testvéri beszélgetés és áhitat, bizonyságtételek zárták a napot. Vasárnap keresztelői istentiszteleten vehettünk részt, amit a gyülekezettel elköltött közös ebéd zárt, majd elindultunk hazafelé, ki vonattal, ki az egyházunk VW buszával.
Hálásak vagyunk mindazokért, akik ezt a kapcsolatot létrehozták, fenntartották és most is fenntartják. Az elsők között, akik annak idején Dombóváron jártak, Evelyn akkor éppen babát várt. Most már 30 éves is elmúlt a „babája”, aki most már feleség és anyuka.
Ami bennünket 30 év után is összeköt, az nem csupán a sok közös élmény, a kapott és adott ajándékok emléke, hanem ugyanaz az evangélium. Az evangélium pedig Pál szavai szerint nem más (1.Korintus 15,1-4), mint hogy van bűnbocsánat, és van feltámadás. Ennek a hírnek a megtartó, reménységet, örömet adó erejéből élünk keresztények mindannyian. Ki Münchenben, ki Dombóváron és környékén, és még számos helyen a világban.
