2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ELNÖKI DÍJAT VEHETETT ÁT A THALY HÁZASPÁR

Siklós adott otthont annak a megyei közgyűlésnek, ahol ünnepélyes keretek között átadták a megyei kitüntetéseket. A díjazottak sorában a Thaly házaspár is helyet kapott. Dr. Thalyné Kurdi Éva pasztoralpszichológus és dr. Thaly Gedeon addiktológus-pszichiáter főorvos Baranya Megye Elnökének Kitüntető Díját vehették át.

Éva metodista hallgatóként lelkészi diplomát szerzett a Református Teológiai Akadémián, később Budapesten gyógypedagógusként, majd pszichológusként diplomázott az ELTE Bölcsészettuodányi Karán. Gedeon a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerzett diplomát 1971-ben, tüdőgyógyászként, majd 1977-től a pszichiátria szakterületén folytatott orvosi tevékenységet. Tüdőgyógyászi, pszichiátriai, addiktológiai szakvizsgát szerzett, és hároméves pszichoterápiás képzésben részesült Pécsen.

50 éves házasságuk alatt 42 évet dolgozhattak együtt. Újszászon a Szolnoki Kórház Pszichiátriai Osztályán kivételes eredményeket értek el alkoholbetegek között. Ezért kaptak felkérést Siklós városától, hogy Addiktológiai-Mentálhygiénés Gondozót indítsanak el, amely eredményesen működik 1986 óta. A Villányi Borvidéken korábban nem volt a szenvedélybetegek számára helyi gyógyító intézmény.

36 évvel ezelőtt lehettek alapítói a Siklósi Alkoholizmus Elleni Klubnak, amely gyógyító közösségként működik a mai napig heti rendszerességgel, hűséges tagokkal, egyedülállók és családok számára. A felépülés csodájának évtizedek óta szemtanúi lehetnek az addiktológiai csoportban, ahol alkoholfüggő barátaik több, mint fél évezrednyi józan napot gyűjtöttek össze. A városvezetés és intézetvezetőik kezdettől támogatták szakmai tevékenységünket és a Siklósi AE-Klubot. Ökumenikus módon, több, különböző felekezetű lelkész barátjuk és egyházi közösségek segítik gyógyító munkájukat.

Heti rendszerességgel találkoznak az üléseken csoporttagjaikkal és hozzátartozóikkal. Évenként megrendezésre kerül a háromnapos életmódformáló lelkigyakorlatos tábor Püspökszentlászlón az Életrendezés Házában. 22 éve megtartják a Szenvedélybetegek Országos Zarándoklatát Máriagyűdön a Bazilikában.

Szakmai munkájukat csapatban végzik a helyi szociális ellátó rendszerrel, valamint a pécsi közösségi pszichiátriai ellátással szorosan együttműködve, Siklós város önkormányzata minden szükséges segítséget biztosít számukra.

Öt gyermeket neveltek fel, nehezen találva az egyensúlyt szakmai és családi élet között, hivatásukat három lányunk követte, akikből kiváló szakemberek lettek.

Sík Sándorral elmondhatják: Hogy amim nem volt, nem kívántam, de sohasem volt elég, aki voltam. Hála legyen! Uram, hála legyen.

 

Forrás: siklosihirek.hu

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

IMÁDKOZÓ KÜLDÖTTEK A CHARLOTTE-I LÖVÖLDÖZÉS UTÁN

A Generálkonferencia április 29-én szüneteltette a törvényhozási munkát, miután megtudta, hogy több rendfenntartó tisztet lelőttek, ...