Szeptember 14-én dr. Stefan Zürcher metodista püspök látogatást tett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél a Kármelita kolostorban. A látogatásra, illetve meghívásra abból az alkalomból került sor, hogy a nyáron nyugdíjba vonuló dr. Patrick Streiff püspök utódja első alkalommal látogatott Magyarországra az idén 125 éves jubileumát ünneplő hazai metodista misszió önálló vezetőjeként.
A találkozón a püspököt elkísérte dr. Khaled László szuperintendens, valamint Farády Zsolt, az egyház országos elöljárója. A tavaly novemberben a svájci Bázelben megválasztott püspök röviden bemutatta a világméretű egyházat, illetve a püspöki kerületében működő tizenhárom ország nemzetközi közösségét. A megbeszélésen, amelyen a miniszterelnök-helyettes elismerte a Magyarországi Metodista Egyház hitéleti és társadalmi szolgálatait, az egyház aktuális szolgálatairól és kihívásairól is egyeztettek a résztvevők.
A bemutatkozó látogatást követően a püspök szeptember 15-17. között Budapesten vezeti a püspöki kerület ifjúsági felelőseinek találkozóját, amely vasárnap az Óbudai Gyülekezetben úrvacsorai istentisztelettel fejeződik be.
