Egyház – több mint egy hasonlóan gondolkodó emberekből álló társasági klub?
Július 4-5-én egy konferencián vettem részt Bécsben. Felkértek, hogy mondjak valamit „Az európai sokszínűség feszültségei” témában. Egy rövid videóban egy fiatal cseh lelkész tette fel a kérdést: Vajon az egyház csak egy újabb társasági klub, ahol mindenki azokat keresi, akiknek az érdeklődési köre megegyezik?
Igen, az egyház csupán a hasonlóan gondolkodók klubja? – A „Miatyánkot” imádkozzuk. Ezzel kifejezzük: Testvérek vagyunk. A barátok egymást választják, a testvérek nem! A barátságok szimpátiákon, közös érdekeken és egyéb dolgokon alapulnak. A testvérek azért testvérek, mert ugyanabba a családba születtek.
Tetszik ez a kép az egyházzal kapcsolatban. Maga a tény, hogy a háromságos Isten mindannyiunkat az Ő családjába hívott, testvérekké tesz minket. Ezért a sokféleség – a különbözőség, sőt sok tekintetben az ellentétesség – az Egyház jellemzője. Ez gazdagságot és gazdagodást jelent, de mint tudjuk, kihívásokhoz és feszültségekhez is vezet. Az egyház ezért az első próbaterepe annak, hogy hiteles életet éljünk Jézus követőiként a szeretetben, az igazságosságban, a békében és az örömben.
De hogyan lehetünk és maradhatunk együtt egyházak a sokféleség ellenére és a határokon átívelve? Hét olyan elemet sorolok fel, amelyek segítenek megőrizni az egységet a sokféleségben, sőt egyes kérdésekben még a széthúzásban is:
1. Fókuszáljunk Krisztusra, hitünk középpontjára. A kegyelmi eszközök – különösen a közösségi eszközök – használata révén Krisztus Őrá, mint középpontra irányít bennünket.
2. A közös küldetésre és a közös feladatokra való összpontosítás, vagyis a Missio Dei-ben való részesedés. Krisztus küldetése a világ közepébe és a teremtményekhez vezet bennünket, azok szükségleteivel és vágyaival együtt – és így ismét Őhozzá.
3. Isten szeretetéhez. Képessé tesz bennünket arra, hogy szeressük egymást. A mélyebb szeretet, nem pedig a nagyobb tudás a keresztény közösség alapja.
4. A keresztény beszélgetés. Az élet és a hit kérdéseiről folytatott nyílt, tiszteletteljes beszélgetés a hívőket az értelmezés és a tanulás élő közösségében egyesíti.
5. A személyes kapcsolatok. A rendszeres személyes találkozások lehetővé teszik a közös (hit)élményeket. A közös étkezés fontos találkozási pont.
6. A „tanítás” és a „tanítás” közötti különbségtétel. Segít megkülönböztetni azt, ami az együvé tartozás alapjához tartozik, az esetleg eltérő véleményektől.
7. A sokféleség vagy különbözőség tudatos felismerése és megerősítése, valamint az akarat, hogy ezek ellenére is egyek maradjunk – és az egymás támogatására való törekvés egymás kontextusában.
Mindezek a cselekvési irányok nem jelentenek garanciát arra, hogy a meglévő feszültségek nem vezetnek megosztottsághoz. Ezt most nagyon fájdalmasan tapasztaljuk. Az egynek lenni Krisztus műve az Ő Lelke által. Ezért minden erőfeszítést, hogy egyek maradjunk, imával kell támogatni Krisztus jelenlétéért és az Őbenne való egységben maradás csodájáért.
(Dr. Stefan Zürcher püspök)