2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

BOLDOGOK A BÉKETEREMTŐK

“Boldogok a béketeremtők!” – Végetért az idei Reformáció Hónapja. Az október 30-i ünnepélyes záróistentiszteleten a Budafoki Baptista Gyülekezetben dr. Khaled László metodista szuperintendens hirdette Isten Igéjét. Az alkalom különleges pillanata volt, hogy a gyülekezetben gyermekbemutatásra is sor került, az istentisztelet végén pedig közös úrvacsorával ünnepelték a protestáns egységet, baptisták, metodisták, pünkösdiek, evangélikusok és reformátusok. A képen Pataky Albert pünkösdi, Papp János baptista, Khaled László metodista egyházi vezetők, valamint dr. Fischl Vilmos, az Ökumenikus Tanács főtitkára.

Az alábbiakban az elhangzott igehirdetést teljes terjedelmében közöljük.

Október a Reformáció Hónapja 2022

Reformáció Hónapja Záróistentisztelet – 2022. október 30.

Textus: Márk 4,35-41

 

VESZÉLYEK KORA

A veszélyek korát éljük. Vagy mondhatnánk úgy is: a viharok kora. Konstans veszélyhelyzet. Világjárvány. Háború. Aszály. Gazdasági krízis. Energia krízis. Még a koronavírus kitörése előtt gyerekeim jegyezték meg, az ausztrál tűzvész és egy horvátországi nagy földrengés után: apa, ez az egyiptomi tízcsapáshoz hasonló sorozat?

Valóban van egy olyan érzésünk, hogy egy nehéz sorozat nézői és átélői vagyunk. Krízis sora és kora. Hogy éljük meg? Hogy éljük át? Hogy éljük túl? – Amikor az idei Reformáció Hónapjának mottóigéje a béketeremtők boldogságáról szól, akkor nekünk szegeződik a kérdés, és elgondolkodtat mindnyájunkat:

  • hogy élem én meg ezeket a nehéz helyzeteket?
  • béketeremtő vagyok?
  • megőrzöm békességemet, vagy engem is elönt a békétlenség, az aggódás?
  • ismerjük a nehéz a körülmények között az Isten minden értelmet felülhaladó békességét?
  • és képviseljük azt?

Valójában ezek az igazán fontos kérdések. A hétköznapi valóságunk, a családjaink, a közösségeink kérdése. Valószínűleg minden előttünk élt generációnak, nemzedéknek megvoltak a maga kemény krízise és válságai. Gondoljunk a nehéz 20. század számtalan véres eseményére, próbatételeire. A történészek tulajdonképpen „rövid 20. századról” beszélnek, ami 1914-től 1990-ig tartott. Az első világháborútól, a rendszerváltozásig. De mennyi szörnyű, viharos esemény következett be ilyen rövid idő alatt!

Dédszüleink, nagyszüleink, szüleink életében is ott voltak a viharok. Mondhatnám úgy is: ott voltak az utolsó idők. Ott volt az a kérdés, ami ma a tanítványok nagy kérdése Márk evangéliumában, a Genezáreti-tavon való hajóúton: hogyan jutok át a túlsó partra?

Átkelni a túlsó partra – ismerős helyzet. Mindnyájan útonlevők vagyunk, mozgásban, változásban. Viharok, veszélyek között. Ne tagadjuk, nem kell tagadnunk ezeket, elérik ezek Isten népét is. Ezek reális helyzetek, ez a valóság.

Ez a történet egy nagy kerettörténet a világról. Átkelésben vagyunk két part, két élethelyzet, feladat, probléma között. Jön a vihar. Hogy kelsz át? Milyen lelki állapotban ér el téged a vihar? És hogy érkezel meg belőle? – Nem akarom azt mondani, hogy az élet viharok és krízisek sorából áll. Hajlamosak vagyunk talán egy-egy sötétebb időszakban ilyen beállításra. És kétségtelenül igaz is, hogy a Teremtőjétől elfordult ember az Úristen kegyelme, szeretete nélkül elveszett, csak vakon botladozik a sötétségben.

Világosságra van szükségünk. A világ világosságára, hogy a Krisztus fénye töltsön be a próbák előtt, a próbák közben és a próbák végén is. Hogy a megtartatásban legyen részünk, hogy ne a kétségbeesés emberei, hanem a reménység emberei lehessünk a próbák idején. A világ sóvárogva várja az Isten embereit. A reménység embereit.  

A VIHAR HELYZETEK VEZETNEK

Testvérek a vihar helyzetek Isten felé vezethetnek. Isten nem összeroppantani akar bennük, hanem magához hív. Ahogy ezt minden helyzetben megteszi. Csak nem vesszük észre.

Rendkívül tanulságos, ahogy a különböző protestáns reformátorok életében a vihar helyzetek nem elvágtak életutakat és hitbeli utakat, hanem a lelki fejlődés lépcsői lettek.

Ahogy Luther Márton egy szörnyű viharban, a cikázó villámcsapások között Istenhez kiált,  fohászkodik, és a vihar eszköze lesz annak, hogy elinduljon a kegyelmes Isten keresése felé. Ez akkor a szerzetesi úton való elindulást jelentette számára.

De Kálvin János életében is ott a vihar. Ahogy első genfi reformátorsága idején támadást szenved el, ellenállásba ütközik. Menekülnie kell a városból. Vihar Genfben, ami egy közösségi vihar, de Kálvin sem tántorodott el, nem hagyott fel a lelkészi úttal. Ez a vihar és elüldözés eszköze lett a továbblépésnek, lelki elmélyülésnek, egy időre Strasbourgban a francia menekült hugenották lelkipásztora lett. És egyébként itt nősült meg, és vett feleségül egy anabaptista özvegyasszonyt.

De a vihar élmények között említhetnénk meg John Wesley életét is, aki az amerikai misszióba való indulásakor kerül hatalmas viharba az Atlanti-óceánon. Döbbenten veszi észre magán, hogy halálfélelme van, miközben a hajó gyomrában egy német hívő közösség tagjai, a morva testvérek imádkoznak és énekelnek. Hol van az üdbizonyosságom – kérdezi magától, és ez a missziós út, a viharaival és sikertelenségeivel fontos eszköz lesz a lelki ébredésében, fejlődésében, megtérésében, megújulásában.

Viharaink legyenek lépcsők. A krízisek amikben élünk, ne eltántorítások legyenek, hanem a megújulások eszközei lehetnek!

HAJÓ ÉS BIZALOM

Egy hajóban evezünk tehát. A viharokban mindnyájunknak része van. De a történet jóhíre, örömhíre, hogy a tanítványok Jézussal együtt vannak viharban. Jézus velük van. Jézus a hajóban van. Beszálltál már a hajóba, Jézus mellé? Vagy egyedül fuldokolsz és próbálkozol a nyílt tengeren a felszínen maradni. Nézzünk fel Jézusra, a hit/bizalom szerzőjére és beteljesítőjére (Zsid 12,2). A süllyedő Péternek is éppen ez volt a feladata. Jézusra felnézni, és akkor nem fog elsüllyedni. Nézz fel, és szállj be Jézushoz a hajóba.

Fontos ezt a beszállást is jól értenünk. Ez a közös utazás az Úrral nem egy elméleti dolog. Fontos, hogy az egyház hajójában megtanuljuk, újra meg újra megértsük: az Úrral való közös utunk, az Úrban való utazásunk nem egy elméleti, filozófiai tudáshalmazba való belépést jelent. Hanem kapcsolatot, bizalmi kapcsolatot, köteléket. A tanítványok is ebbe léptek be. Ez az egész hajó utazás is ezt jelképezi számunkra.

Az újszövetségi görög nyelv pedig újra és újra figyelmeztethet is minket erre: hiszen a görög pisztisz, a hit szava, azt jelenti bizalom. Az Úrban hinni, és az Úrnak hinni, azt jelenti bízom benne, bele helyezem életemet, a viharban is, a ködben, a sötétben is, a nehézségben. Akkor is, ha próbák, nehézségek, a vihar zúgása, lármája, rendezetlensége vesz körül. Ha nem látom a kiutat, ha nem látom át, nem értem, ami történik. Uram, akkor is hiszek benned, akkor is bízok benned!

Ki ez? Teszik fel a történet zárókérdését tanítványok. És ez a kérdés ismét megerősíti bennünk a Biblia egész központi üzenetét: itt nem elméleti vallásosságról, hanem az Istennel való szeretetkapcsolatunk megújulásáról van szó! Ki ez a Jézus nekünk? Isten a vele való kapcsolatunk megújítására, meggyógyítására hív minket Jézusban. Hitünk nem elmélet, nem tézisek, nem a helyesnek ítélt tantételek elfogadásában áll, hanem Urunkkal és Istenünkkel való élő kapcsolatból!

ELVESZÜNK?

Befejezésül nézzük még meg a történet másik tanítványi kérdését is, ami a vihar kellős közepén hangzott el. Akkor, amikor az emberi erő, az emberi tudás, a próbálkozás már elfogyott, végetért, kevésnek bizonyult. Gyakran így vagyunk mi, előbb a magunk erejéhez, eszéhez, tudásához fordulunk, és amikor az kevés, akkor pedig számonkérjük Istent: Nem törődsz vele, hogy elveszünk?

Ez az Isten hibáztatása. – Jézus mivel válaszol? Kérdéssel: Hol a hitetek? Miért vagytok ilyen gyávák? – Újszövetségi görög szerint tehát ezt úgy is fordíthatnánk: hol van a ti bizalmatok? Miért vagytok ilyen kicsiny bizalmúak? Hogy van az, hogy nincs bizalmatok? Jézus erre kérdez rá, és erre bíztat: őrizd meg a bizalmad, a békességed, a vihar, a próba, az átkelés, a nehézség, a háborúság közben is!

Gyakran kétségbeesünk, ha Isten hallgat. De Isten hallgatása, nem a néma és elutasító szülő hallgatása. Annak a rossz szülőnek, aki gyereke kérdései, oda fordulásai ellenére is megmakacsolja magát, nem válaszol és nem segít. Isten hallgatása is beszédes. Bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten a kérdező szavainkra, imádságainkra mindig felel.

Ahogy itt is. Jézus jelen van, elaludt a hajón a vánkoson. De ez üzenet is a tanítványoknak. Jézus veletek van, biztonságban vagytok. Még a viharos helyzetekben is.

Persze a vihar nem csak kívül, de belül is történik. Tapolyai Emőke fogalmazta meg nemrég egy előadásában: Ember van a viharban, de vihar van az emberben is. A történetünk azzal fejeződik be, hogy a vizek, a szelek lecsillapodnak. Nagy csend lesz. – Erre van szüksége az ember szívének, lelkének is a kritikus időkben. Én kívánom, hogy a veszélyek korában, a viharok korában, mi legyünk a béke és a reménység emberei. Isten eszközei, akik Krisztusra mutatnak, és Krisztusban cselekszenek. Akik Jézusban a krízis idején is meg tudnak állni, és Istenbe vetett hittel és bizalommal cselekedni!

Ámen!

 

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

KÜLDETÉSÜNK BETÖLTÉSE – CSENDESNAP A REMÉNYSÉG GYÜLEKEZETBEN

Őszi csendesnapot tartottak október 28-án pénteken a budapesti Reménység Metodista Gyülekezetben. A nap során az ...