2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ISASZEGI PÜNKÖSD

A Felsőerdősori metodisták pünkösd hétfőjén gyülekezeti napot tartottak Isaszegen. Hanula András és Hanuláné Kurdi Ágnes idén is nagy szeretettel és lelkesedéssel látta vendégül a közösséget, akik gyerekekkel együtt 60-an vettek részt a találkozón.

Sztupkai Kristóf lelkész a Mt 5,15 és a Lk 11,33 alapján beszélt arról, hogy bár a két evangélium képe a lámpásról nagyon hasonló, de különbség van abban, hogy a fény kiknek világít. Máténál azt olvassuk, hogy azért gyújtják meg a lámpást, hogy “világítson mindenkinek a házban”, míg Lukács úgy fogalmaz, hogy ez a lámpás a “házba belépőknek” szolgál világosságul.


Máténak egy statikusabb egyházképe van, míg Lukács sokkal inkább egy missziói egyházképet vázol. A két modell nem üti, hanem kiegészíti egymást. Gyülekezeteink kapcsán fontosak az (egy)házban lévők, akik már több éve, évtizede elköteleződtek a közösségeink felé; de ugyanúgy fontosak azok is, akik még csak ismerkednek velünk és gyülkezetet keresnek. Legyünk nyitottak irányukba is.

Az áhitat után kiscsoportos beszélgetésekre került sor, közben Pereginé Kovács Zsuzanna zenés gyerekfoglalkozást tartott. A nagyon finom bográcsos ebéd és finom sütemények elfogyasztását követően a gyülekezeti aktualitások sorában Sztupkai Kristóf ajándékkal és személyes szavakkal köszönte meg az előző vezetőség 4 éves hűséges szolgálatát, valamint egy gyülekezetvezetési könnyvvel köszöntette az új vezetőség minden tagját. Értük Gyurkó József lelkész imádkozott.

A Lehr-Balló és a Fekete házaspár személyes szavakkal köszöntötte Keliger Jellát, aki pár hetesként a legfiatalabb résztvevője volt a napnak. Énekkel kívántunk a kis Jella életére Istentől jövő áldást.

Rövid időre búcsút vettünk Kovács Donáttól, aki nyár végétől egy évig Erasmus ösztöndíjjal Helsinkiben fog tanulni. Lakatos Lilla, Hamar Ildikó és Sztupkai Kristóf búcsúztatta ideiglenesen a gyülekezet teológus hallgatóját.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

ELSŐ TANÁRI CSENDESNAP A SCHOLA EUROPA METODISTA TECHNIKUM ÉS GIMNÁZIUMBAN

A Budapest VII. kerületében működő Schola Europa Metodista Technikum és Gimnázium tanárai számára első alkalommal ...