2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

GYÜLEKEZETI HÉTVÉGE VOLT DÖMÖSÖN

Az Óbudai Metodista Gyülekezet tagjai Dömösön tartották az idei tavaszi gyülekezeti hétvégét május 27-29. között. Az együttlét célja az volt, hogy megerősítsük a közösséghez való kötődést – fogalmazott Orth Júlia résztvevő. Ezt szolgálták a programok: moldvai táncház, közös dicsőítés, kirándulás, bizonyságtevő és imaest, játék, istentiszteletet, valamint a közös ruha-turi is. A sok nevetés, beszélgetések még közelebb hozták egymáshoz, és Istenhez a gyülekezet tagjait. A babák, mamák, és gyerekvigyázók között különösen mély kapocs alakult ki.

Vasárnap a gyereknap jegyében szólt az igehirdetésről arról, hogy mit nem jelent és mit jelent evangéliumi értelemben gyermekké lenni. Szombaton az első keresztény gyülekezetről szóló beszámoló volt a téma, és annak alapján a tudatos közösségépítés és a mély spiritualitás volt a téma. A hétvégén, amelyen több mint 50-en vettek részt, Vigh Bence, a gyülekezet lelkipásztora szolgált.

A gyülekezeti hétvégét 400 ezer forinttal támogatta Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata.

 

 

 

 

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

NÉPSZÁMLÁLÁS 2022

26 nap múlva, október 1-én kezdődik a tavalyi évről elhalasztott népszámlálás. Az élet számos területét ...