2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

JÚNIUS: ANGOL TÁBOROKKAL KEZDŐDIK AZ IDEI NYÁR

Júniusba léptünk, alig pár nap van hátra az iskolából. A diákok az évzárásra készülődnek, de azért még folynak a tanítási napok, és készülni kell a záró dolgozatokra, lehet indulni a jobb jegyekért. Az iskolai hittanórák is a végükhöz érnek. Jövő héten már osztálykirándulások lesznek, de közben az egyházi táborok időszaka is megkezdődik. Június 19-én kezdődik a Forrai Metodista Gimnázium angol tábora, ami június 22-ig tart. Itt egy Sopronban élő amerikai missziós csoport fog szolgálni, de jelen lesz Texas-ból Mary White is, aki az Óbudai Metodista Gyülekezetnek és a magyar egyháznak több mint két évtizede hűséges partnere.

Ezzel párhuzamosan a letenyei Andrássy Általános Iskolában is keresztény angol tábor kezdődik, június 20-án. Ennek június 24-én pénteken lesz vége. A szolgáló amerikai csoport a metodista Felabarát Alapítványtól jön, akik idén a harmadik táborukra készülnek a Zala megyei iskolában. Délutánonként a gyerekek és a felnőttek a szentmargitfalvai Deszkakápolna körül fognak szorgoskodni, építgetni és szépíteni a kápolna épületét és környezetét. Erre a táborra már több mint 40 gyerek regisztrált.

Istenünk kegyelmes áldását kérjük az idei nyári táborainkra, hogy lelki épülésre, fejlődésre, növekedésre, megújulásra szolgálhasson ez az időszak is!

 

 

 

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...