2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

LÁTOGATÁS A DEBRECENI DORCAS MENEKÜLT KÖZPONTBAN

Jack Amick az UMCOR nemzetközi metodista segélyszervezet egyik igazgatója (a képen középen) május 31-én Debrecenbe látogatott munkatársaival, ahol a Debreceni Metodista Gyülekezet segítségével segélyszállítmányt adott át a város szélén működő Dorcas menekültközpontban.

Az igazgatót dr. Khaled László metodista szuperintendens köszöntötte a gyülekezeti imaházban, ahol röviden beszámolt arról, hogy az elmúlt hónapokban az egyház milyen módon nyújtott segítséget az ukrajnai menekülteknek. A segélyszállítmány kézbesítésében Horváth Róbert kárpátaljai menekült testvér is segédkezett, aki családjával a Dorcas központ átmeneti lakója.

A menekült központban Ősz-Kiss Viktória – aki a Dorcas egyik vezető munkatársa – ismertette az elmúlt negyedév történéseit és menekült szolgálatait. A táborban jelenleg már 170 fő feletti létszámban laknak családok. Az UMCOR munkatársai az adomány átadását követően egy családot is meg tudtak látogatni, ahol Üllas Tankler – aki a nemzetközi missziós board (General Board of Global Ministries) európai tagja – vezetésével imádkoztak is az ott lakókért. A küldöttséget a United Methodist News újságírói is elkísérték, a csoport holnap Romániába utazik tovább európai körútja utolsó állomásaként.

 

 

 

 

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...