2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

AZ UKRÁN METODISTA EGYHÁZ SZERVEZETI VÁLTOZÁSAI

Oleg Starodubets ukrán szuperintendens május 1-én tette közzé az alábbi hírt, amelyet rövidítve adunk közre: „Minden lelkészünk és laikus elöljárónk egyhangúlag megszavazta az Ukrán Metodista Egyház kilépését az Eurázsia Püspöki Kerületből két évvel ezelőtt Moszkvában (2020. júniusában). Sok fontos okunk volt rá. Oroszország teljes körű inváziója Ukrajnában, az ukránok elleni agressziójuk és atrocitásaik 2022. februárjától megerősítették, hogy korábban helyesen döntöttünk. Gyülekezeteink számára lehetetlen, hogy egy moszkvai püspök vezetése alatt szolgáljanak.

A mai napon az Észak-Európai és Eurázsiai Centrálkonferenciák rendkívüli ülésszakára került sor. Minden testvér fontos döntést hozott az Ukrajnai-Moldovai Ideiglenes Évi Konferenciának az Észak-Európai Püspöki Kerületbe való áthelyezéséről. Ez a mi kérésünkre történt, és hisszük, hogy ez majd elősegíti az ukrán egyház támogatását és fejlesztését a nehéz időkben.

Ukrajna és gyülekezeteink mától hivatalosan függetlenek az Eurázsiai Püspöki Kerülettől és Moszkvától. Dicsőség Krisztusnak a mai eseményért! Nagyra értékeljük az együttérzést, és támogatjuk testvéreinket skandináv és balti térségben.”

A Magyarországi Metodista Egyház továbbra is készséges az ukrán testvérek támogatásában, akikkel sok évtizedes kapcsolat fűz egybe minket. Imádkozunk a háború végéért, a menekülőket befogadjuk és segítjük az ukrán metodista gyülekezeteket – hangsúlyozta dr. Khaled László szuperintendens.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...