2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ÁLDÁS LESZEL – ELBALLAGOTT AZ ELSŐ EGYHÁZI OSZTÁLY A SCHOLA EURÓPA GIMNÁZIUMBAN

„Megáldalak és áldás leszel” – ezzel az igével köszöntötte az első végzős, érettségiző egyházi osztályt dr. Khaled László szuperintendens a Schola Europa Metodista Gimnáziumban április 29-én délelőtt. A VII. kerületi iskolát 2018-ban vette át a metodista egyház, s ekkor indult a szakképzés mellett gimnáziumi oktatás is.

„Ábrahám nem látta előre, nem tudta még mit jelent, hogy áldás lesz. De az ígéretet megkapta és abba helyezte életét, elindult. Megáldalak és áldás leszel. Isten így szól hozzátok is. Induljatok el, a rendkívüli körülmények és helyzetek között is, Isten áldása elkísér benneteket.” – fogalmazott az egyház vezetője.

A diákokat Sztupkai Kristóf iskolalelkész (a képen), és dr. Kazarján Erzsébet is köszöntötte az ünnepségen. A diákok a hétfői napon, május 2-án kezdik meg az érettségi vizsgákat sorát a magyar írásbeli érettségivel. Sok bölcsességet kívánunk a vizsgák sorozatában, imádkozunk diákjainkért!

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BEFEJEZŐDÖTT A BUDAKESZI MÁRTA MÁRIA OTTHON TETŐFELÚJÍTÁSA

BUDAKESZI | Megújult a Budakeszi Márta Mária Otthon. Június 30-ra elkészült a huszonöt időst ellátó ...