Magyarországi Metodista Egyház
Húsvét ünnepe után a pünkösdi készülődés ideje kezdődik. Pünkösd elnevezése a görög pentekoszté (hémera), azaz ötvenedik (nap) kifejezés magyaros változata. Már az Ószövetségben is létezett:a három nagy zarádnokünnep egyike volt, a páska utáni 50. napon ünnepelték. A legrégebbi források (2Móz 23,16) aratási ünnepnek nevezik, de a termés első zsengéjének ünnepe is volt (3Móz 23,17; 4Móz 28,26). Ugyanerre az ünnepre vonatkozik a hetek ünnepe kifejezés is, amely a páska utáni 7 hetes időt jelöli (2Móz 34,22; 4Móz 28,26), de a páskaidőszak lezárásaként „záróünnepnek” is nevezték (3Móz 23,15-21). Az aratáson kívül a törvényadás ünnepeként is említik.
Az Újszövetségben több helyen előfordul: ApCsel 2,1; 20,16; 1Kor 16,8. Évről évre jelentős számú zarándok gyűlt össze ekkor Jeruzsálemben, ez a magyarázata az ApCsel 2-ben leírt ünnepi forgatagnak, és a pünkösd név említésének. Az Újszövetségben a pünkösd kifejezés mindig a zsidó aratási ünnepet jelenti, és nem a keresztyén pünkösdre utal. Ezzel van összefüggésben, hogy pl. Pál apostol az ApCsel 20,16 szerint harmadik missziói útjának végén arról szól, szeretné Jeruzsálemben megünnepelni a páskát.
A pentekoszté kifejezést az egyházban eleinte az egész, húsvéttól pünkösdig terjedő időszak elnevezésére használták. Később az ApCsel 2-ben leírtak szolgáltatták az okot ahhoz, hogy a IV. században külön ünnepe lett a Szentlélek Istennek. A Kr.u. 305-ben tartott elvirai zsinat iratai mindenesetre már megemlítik. Hamarosan az egyház harmadik főünnepe lett a karácsony és a húsvét mellett.
A pünkösdi történet kiábrázolja: a Szentlélek embereket tesz alkalmassá, lát el feladatokkal és a hozzájuk szükséges erővel, ill. bűnbánatra és hitre indít, újjászül, és az engedelmesség útjára vezet. Mivel a Feltámadott Krisztus első gyülekezete a pünkösdkor megkeresztelt mintegy háromezer főből jött létre, ezért mondják a Pünkösdöt az egyház születésnapjának is.
