2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

VÍZVÁLASZTÓ – 20+ KONFERENCIA ÁPRILIS 22-24. KÖZÖTT

Már nagyon várjuk hogy új módon tudjuk megélni a közösséget és találkozhassunk Vele, aki viszont mindörökké ugyanaz. Reméljük, hogy az április 22-24. közötti hétvége egyaránt tud majd testi és lelki felüdülést is nyújtani és egyúttal tudtok majd lendületet venni a közeledő vizsgaidőszakhoz is. A VÍZVÁLASZTÓ címmel szervezett konferencián készülünk izgalmas előadásokkal, valamint kellően szellős programmal, hogy legyen lehetőség a lassításra, lecsendesedésre, beszélgetésekre is, de persze igyekszünk arról is gondoskodni, hogy ne nagyon unatkozzatok! Addig is kitartást és sok erőt a mindennapokhoz! Várunk a Bonyhád melletti Váralján!

Ahogyan ez a címből is látszik a táborunk korhatára: 20 év ez azt jelenti, hogy azokat várjuk 2002-ben vagy az azt megelőző években születtek. (Tehát, ha idén töltöd a 20-at semmiképpen ne maradj otthon!)

Tervezett előadóink: Sztupkai Kristóf, Kurdi Zoltán, Schauermann Tamás, Hecker Márton.
Jelentkezés online: https://forms.gle/N9tYnsnA8e1vu5Me9

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...