2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

AZ ELNYOMOTTAK MENEDÉKE AZ ÚR – PÜSPÖKI KERÜLETI TANÁCSKOZÁS MULHOUSE-BAN

„Az elnyomottak menedéke az ÚR, menedék a nyomorúság idején. Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak.” (Zsoltár 9,10-11) – ezt az igeverset olvasta fel napkezdő áhítata elején Daniela Stoilkova macedón küldött március 26-án a franciaországi Mulhouse-ban a püspöki kerület Végrehajtó Bizottsági ülésének második napján. A napkezdő üzenetében napjaink krízis helyzetére nézve mutatott rá az isteni menedékre és oltalomra a tizennégy európai és észak-afrikai országot képviselő lelkészi és laikus küldöttek előtt.

A bizottság tegnap kezdte meg a tanácskozást a Közép- és Dél-európai Centrálkonferencia titkárának, Markus Bachnak a beszámolójával. A hibrid módon szervezett Végrehajtó Bizottság elfogadta a pénzügyi jelentést is, beszámolót hallgatott meg az ún. Kerek Asztal munkacsoporttól, amely a centrálkonferencia jövőjével foglalkozik. A bizottság tájékoztatást kapott arról, hogy a Generálkonferencia 2022-ben mégsem lesz megtartva, erre legközelebb 2024-ben kerül majd sor. A péntek esti ülés menekültügyi beszámolókkal ért véget, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország, Románia és Bulgária szuperintendensei részéről.

Dr. Patrick Streiff püspök, illetve a Püspöki Munkacsoport tegnap arról számoltak be, hogy idén novemberben rendkívüli centrálkonferencia lesz egybehívva, amely a nyugdíjbavonuló püspök utódját lesz hivatott megválasztani. A hibrid tanácskozáson Magyarországot dr. Khaled A. László szuperintendens (élőben) és Schauermann Henrik küldött (online) képviseli.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

AJÁNDÉKAINK SZERINT SZOLGÁLUNK – METODISTA INTÉZMÉNYVEZETŐI TALÁLKOZÓ

„Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy ...