2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

MENEKÜLTEK TÁMOGATÁSÁBAN

Két héttel az orosz-ukrán háború kitörése után arról a tapasztalatról számolhatunk be, hogy minden metodista gyülekezet megmozdult, anyagi támogatás, természetbeni adományok, önkéntes munkák és az imádság szolgálata által. Március 11-én újabb családok érkeztek a Óbudai Gyülekezetbe és a Nyíregyházi Gyülekezetbe is átmeneti szálláshelyre. Óbudára ma két mozgássérült is érkezett egy nagyobb családdal, a nyíregyháziakkal pedig a debreceni metodistákon keresztül történt egy hattagú család kapcsolatfelvétele és érkezése egyenesen a határról.

Március 9-én szerdán a Forrai Metodista Gimnázium diákjai gyűjtöttek élelmiszert, készítettek szendvicseket a Budapestre érkező menekültek és rászorultak részére (a fenti képen). Az elmúlt napokban menekült családot fogadott be a Pesti Gyülekezet is, a Miskolci Körzetből pedig egy kisbusznyi adományt kézbesítettek Záhonyban. A Budakeszi Gyülekezeten keresztül érkezett a Fogart fogápolási csomagja, amelyet budapesti befogadó helyekre továbbítottunk.

Hálásak vagyunk minden nagylelkű támogatónak azért, hogy az elmúlt vasárnapi országos gyűjtés eredményeként több mint 3 millió forint támogatás gyűlt össze az ukrán metodista testvérek számára. Imádkozzunk tovább a békéért, tűzszünetért, a menekülőkért, szenvedőkért!

 

 

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...