2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

TÖBBRE VÁGYNI AZ ÚRBÓL – KÖRZETI KONFERENCIA VOLT ÓBUDÁN

A gyülekezet jövőjéről is szólt a február 20-án délután tartott Körzeti Konferencia Óbudán a Kiscelli Metodista Gyülekezetben. Vigh Bence lelkipásztor másfél évvel ezelőtt, 2020 nyarán érkezett a körzetbe, de a járvány helyzet miatt első ízben tudta élőben elmondani lelkészi beszámolóját, miután tavaly online tartották meg a gyülekezet éves közgyűlését.

“Hordozok egy jövőképet magamban, amikor erre a gyülekezetre gondolok. Olyan hatások kiindulópontja lesz ez a gyülekezet, amelyek áldást jelentenek egész egyházunk számára.” – fogalmazott, majd így folytatta:

“Amikor erre a jövőképre gondolok, akkor nem elvárásokat akarok támasztani, nem az egyébként is lelkiismeretes tagokat akarom keményebb munkára fogni. Ez az egész a többre vágyásról szól. Nem egyszerűen több alkalomról, vagy több igyekezetről szól, hanem többre vágyni az Úrból. Mert a vágyaink mentén fogunk betöltekezni Szentlélekkel. A boldogmondások hiányállapotainak átéléséről beszélek, és annak boldog tudatáról, hogy Isten az, aki betölti ezeket a hiányokat bőségesen az Ő dicsőségére.”

A konferencián számos beszámoló elhangzott (gyermekmisszió, dicsőítés, ifjúsági csoport, teológus hallgató, laikus elöljáró, stb.), amelyekben megfogalmazódott az imaélet erősítésének szándéka, a megtérésekért, új emberekért, munkatársakért való vágy. A közösség szeretne arra törekedni, hogy a gyülekezet sokak közös otthona legyen, felszabadult dicsőítésekkel, valamint a hétköznapi találkozások és kapcsolatok erősítésével.

A Körzeti Konferencia előtti ebédet megelőzően délelőtt úrvacsorai istentiszteleten volt együtt a közösség. Az igehirdetés szolgálatát dr. Khaled László szuperintendens végezte, aki a 2Kor 4,5-10 apostoli bizonyságtétele alapján arról prédikált, hogy a valódi kincseink, a rendkívüli erő valójában Istené, amit cserépedény létünkben, emberként hordozunk.

 

 

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

ELSŐ TANÁRI CSENDESNAP A SCHOLA EUROPA METODISTA TECHNIKUM ÉS GIMNÁZIUMBAN

A Budapest VII. kerületében működő Schola Europa Metodista Technikum és Gimnázium tanárai számára első alkalommal ...