2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)
Betlehem, 2018

BÁR KICSINYEK VAGYUNK, NINCS HIÁNYUNK SEMMIBEN

„Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.” (Mt 2,6) – Bár kicsinyek vagyunk és szenvedünk, nincs hiányunk semmiben.

Meditáció

Betlehem kicsiny és szerény városában lépett be az Úr, az isten Fia a világba. egy szegény falusi lány méhében öltött emberi testet, és választotta, hogy ismeretlenségben és egyszerűségben élje emberségét. búzaszemmé lett a szántóföldön, kovásszá a tésztában, vékony fénysugárrá a szemünkben, és azután ez a fény betöltötte a földet.

Efráta kicsinységéből jött a vezető, a pásztor, lelkünk őrizője. bár ő a pásztorunk, ő lett a bárány, aki hordozta a világ bűneit, azért, hogy meggyógyuljunk. Bár Betlehem nem sokat számított júda nagy nemzetségei között, mégis nagy lett a pásztorok pásztorának, a királyok Királyának születése által. Betlehem, amelynek neve a „kenyér házát” jelenti, az egyház metaforája lehet, amely az élet kenyerét kínálja a világnak.

Az egyház a mai Betlehem, ahol szívesen fogadják a gyengét, az erőtlent és a kicsinyt, mivel mindenkinek helye van benne. e búzaszemek gyülekezetéből lesz az aratás. Az egyesülő sugarak vezérlő fénnyé lesznek.

A politikai nyugtalanság, a kapzsiság kultúrájának erősödése és a hatalommal való visszaélés közepette a keresztények, ahogyan mások is a Közel-Keleten, üldöztetést szenvednek, kirekesztést tapasztalnak, az erőszaktól és igazságtalanságtól való félelemben élnek. Mégsem rettennek meg, mert a pásztor velük megy, egy akolba gyűjti őket, és jelét adja szerető jelenlétének.

Egyesülve ők a kovász, amely megkeleszti a tésztát. Krisztusban látják az alázat példáját, tőle hallják a hívást a szakadások legyőzésére és az egy nyájjá való egyesülésre. bár kevesen vannak, szenvedésükben a bárány nyomát követik, aki a világ üdvösségéért szenvedett. bár kevesen vannak, reménységük szilárd, és semmiben sincs hiányuk.


Imádság


Jó pásztorunk, a kicsiny nyáj szakadozottsága megszomorítja Szentlelkedet. bocsásd meg lanyha igyekezetünket és lassúságunkat akaratod követésében. Adj nekünk szíved szerint való bölcs pásztorokat, akik belátják a megosztottság bűnét, akik szentségben és igazságban vezetik az egyházakat a benned való egység felé. Kérünk urunk, hallgasd meg
imádságunkat. Ámen.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...