Jeruzsálem, MTI – Turisták és zarándokok nélkül tartották idén az éjféli misét Betlehemben az izraeli beutazási korlátozások miatt – jelentette pénteken a Háárec című újság honlapja. Idén már második éve módosítják a koronavírus-járvány miatti korlátozások a karácsonyi mise megrendezését Betlehemben. November 28-a óta nem léphetnek be Izraelbe külföldiek, így próbálják megakadályozni a vírus újabb változatának, az omikronnak a gyors elterjedését az országban.
Ezért nem érkezhettek keresztény zarándokok a Palesztin Hatóság területén található, általában Jeruzsálem felől megközelített Betlehembe, Jézus születésének helyére sem. A város jelentős részben az idegenforgalomból él, és a karácsonyi szezon bevételei különösen fontosak számára, így a turisták elmaradása miatt súlyos gazdasági válság, tömeges elszegényedés fenyegeti lakóit.
Idén is csak a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló és Izrael területén élő keresztényeket, illetve a keresztény vendégmunkásokat várják a karácsony megünneplésére. Anton Salman, Betlehem keresztény polgármestere úgy nyilatkozott az Arab News című honlapnak, hogy a Covid-19 miatti félelmek ellenére a tervek szerint zajlanak majd az ünnepségek. „Betlehem és népe megérdemli, hogy érezze Krisztus születésének örömét”- fogalmazott.
A szokások szerint már kora reggel megkezdődtek a zenés felvonulások a Születés Temploma előtti Jászol téren, ahol a helyi hagyományok szerint a betlehemi cserkészek felvonulásokat tartanak, miközben fúvóshangszereiken karácsonyi dalokat játszanak.
Kora délután érkezik meg autókonvojával a néhány kilométerre található Jeruzsálemből Pierbattista Pizzaballa érsek, latin pátriárka, hogy a Születés Templomának épületegyüttesében található, katolikus Szent Katalin-templomban a helyi keresztény elöljárók, a Palesztin Hatóság vezetői és az egész világot képviselő diplomaták előtt megtartsa az éjféli misét.
A képen a Somogy megyei Vörs templomi Betlehemének részlete, amely Európában a legnagyobb beltéri Betlehem.