2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

A VALÓDI TANÍTVÁNY ISMERTETŐJEGYEI

A valódi tanítványok ismertetőjegyeiről beszélt vasárnap délelőtt igehirdetésében Hernando Montana atlantai metodista misszionárius (a képen) a Pesti Metodista Gyülekezetben, advent második vasárnapján. „A Szentírás alapján ki kell emelnünk, hogy Jézus azokat nevezi valódi tanítványoknak, akik nem csak hallgatják, de meg is tartják, vagyis cselekszik igéit.” – utalt prédikációjában a János evangéliuma 8. fejezetére (31-32. versek). Az istentisztelet úrvacsorai közösséggel ért véget, amelyet Sztupkai Kristóf helyi lelkész és dr. Khaled László szuperintendens osztottak.

A metodista misszionárius testvér ezután feleségével együtt a Kiscelli Metodista Gyülekezetbe látogatott Óbudára, ahol a gyülekezet az istentiszteletet követően szeretetvendégségre és adventi koncertre maradt együtt. Hernando Montana végül délután 16 órakor a Debreceni Gyülekezetbe is ellátogatott, amely gyülekezetplántálás munkáját szolgálatával is segíti immár több mint egy éve. A debreceni gyülekezetben Hajduné Csernák Erzsébet hirdette Isten igéjét Keresztelő János szolgálatáról és az Istennek odaszánt készséges életről, Montana testvér pedig személyes bizonyságtétellel szolgált a közelmúltban átélt gyógyulásával kapcsolatban.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

AJÁNDÉKAINK SZERINT SZOLGÁLUNK – METODISTA INTÉZMÉNYVEZETŐI TALÁLKOZÓ

„Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy ...