Az egyházi esztendő utolsó vasárnapján, november 21-én a Dombóvári Körzet 100 éves alapításának alkalmából ünnepi alkalmak voltak a Dombóvári Metodista Gyülekezetben és Kaposszekcsőn. A délelőtti istentiszteleten Pintér Szilárd polgármester köszöntötte a jelenlevőket, és dr. Khaled László szuperintendens prédikált. Igehirdetésében a magvető példázatára utalva elmondta: „Küldetésünk a magvetés, Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése tettekkel és szavakkal. Ezen az úton a kihívások és próbatételek, kísértések között is meg kell maradnunk, gyümölcstermő életre vagyunk elhívva, a 100 éves múlt a százszorosan termő életre emlékeztet minket.”
Az istentiszteletet követően a gyülekezet tagjai a kaposszekcsői metodista temetőbe látogattak, ahol megkoszorúzták az 1920-ban csatlakozó egyik első alapító Hecker Jánosné Wekerle Erzsébet sírját (a képen). A sírnál dédunokaként Hecker Márton lelkész vezette a megemlékező liturgiát, és Badáczy-Csiba Zsuzsanna polgármester-asszony mondott beszédet. Délután a dombóvári gyülekezet tagjai és a szuperintendens a körzethez tartozó kisvaszari pajtakápolnába látogattak, megtekintették a folyamatban levő felújítási munkálatokat, és részt vettek a helyi istentiszteleten és gyerekórán.
A Dombóvári Körzet kezdetei Kaposszekcsőhöz kötődnek. 1920-ban itt csatlakoztak az első testvérek a metodista egyházhoz. A körzet egy évvel később lett megszervezve, 1921-ben, hasonlóan Györkönyhöz, Nyíregyházához, Angyalföldhöz és Kispesthez. Ebből a körzetből számos lelkész, szuperintendens, diakonissza kezdte el szolgálatát. Harminc évvel ezelőtt, 1991-ben pedig ebből a diakóniai munkából fejlődött ki a rendszerváltás utáni első metodista intézményes diakóniai munka, a kaposszekcsői Márta Mária Otthon.