„Az Úrban bízó férfi” – ez volt a témája az idei férfi csendesnapoknak, amely újra Györkönyben volt megtartva szeptember első hétvégéjén. Mások mellett Kurdi Zoltán, Hecker Márton lelkészek, valamint Juhász Tamás, Ignáth Tamás, Szabó Ferenc, Dallos Imre testvérek tartottak előadásokat, beszélgetéseket. A résztvevők Szekszárdról, Györkönyből, Szedresről, Pécsről, Siklósról, Drávaszabolcsról, Dombóvárról, Kaposszekcsőről, Budapestről, Budakesziről, Fótról, Velencéről, Nyíregyházáról és Tiszaújvárosból érkeztek.
Az őszkezdő férfi csendesnap idén is Szekszárdon ért véget szeptember 5-én, a Metodista Gyülekezetben, amely idén 30 éves a város központjában, a Munkácsy utca 1-ben. Az istentiszteleten a 30 évvel ezelőtti alapító lelkész, Gyurkó József prédikált: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul! Ébredjünk fel megfáradásból, meglankadásból, kiégésből. Vessünk az Úr által, és arassunk őbenne!” – hangzott az igei üzenet.
Az istentisztelet, amelyen bizonyságtételek sora is elhangzott, úrvacsorai közösséggel zárult, amelyet Sztupkai Mihály nyugdíjas lelkész és dr. Khaled László szuperintendens vezettek. A közös záró ebéden a csendesnap résztvevői és a gyülezetet tagjai mintegy ötvenen vettek részt.