2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

PÜSPÖKÜNK NAPLÓJA: MINDEN MEGVÁLTOZIK – HÍRADÁS A ROMÁN MISSZIÓRÓL

Egy héttel a lezárások tavaly márciusi kezdete utánra terveztem egy utat Romániába. Az ottani gyülekezetet szerettem volna újra meglátogatni. De minden másképp alakult. Végül eltoltam az utazásom időpontját a 2020. szeptemberi bolgár-román éves konferencia utáni időszakra. Bulgáriába el tudtam utazni, de Romániában már a Covid-19 második hulláma  elkezdődött. Megint nem sikerült. 2021. március végén továbbra sem volt elképzelhető, hogy egy évi konferenciát tartsunk a két ország számára. De néhány napja visszatértem Romániából.

A feleségemmel közösen meglátogattuk az ottani gyülekezeteket. Számára ez volt az első látogatás ebben az országban. Számomra szinte végig ismerős települések és személyek. És mégis: mennyi fejlődés az utolsó látogatásom óta! És mennyivel szebb és motiválóbb közösen egy asztalnál ülni és eszmét cserélni, mint csupán egy képernyőn digitálisan látni és hallani egymást, minden más.

Az egyik gyülekezet (Nagyszeben) tavaly egy árvaház vezetését vette át, miután szociális hivatalok zárással és az árvák más árvaházak közötti szétosztásával fenyegettek, mivel az otthont helytelenül vezették. Megéltük a gyerekek és tinédzserek örömét és háláját, akik először érezték magukat szeretve és értékelve. Vasárnap eljöttek az istentiszteletre, még akkor is, ha egy éve még azt mondták, hogy nem hisznek Istenben.

Egy roma gyülekezetben (Komjátszegen) néhány éve a Connexió-vezetővel egy kisebb földterület előtt álltam, melyet akkor vásároltak. Arról álmodtak, hogy ott egy közösségi házat építenek gyülekezeti teremmel. Most bejárhattuk a szerkezetkész épületet és csodálkoztuk, hogy mennyi minden már meg tudott valósulni (a képen).

Július eleje óta a metodista egyház a közelben lévő Kolozsváron át tudta venni azt a szállodát, amelyben eddig egy gyülekezeti termet béreltek. Közösségi házként és kis szállodaként fogják önállóan továbbműködtetni. Egy többéves vízió valósult ezzel meg. Csodálatos átélni, hogy Isten mit képes elkötelezett keresztények által teremteni!


Minden meg tud változni.

 

Dr. Patrick Streiff püspök

Fordította: Domby Raymund

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET LESZ AUGUSZTUS 19-ÉN

2021. augusztus 19-én, csütörtökön 18:00 órakor a Budai Református Egyházközség templomban (1011 Budapest, Szilágyi Dezső ...