Magyarországi Metodista Egyház
Rendkívüli jellemformáló kihívás – valahogy így lehetne magyarul visszaadni, mi is jelent az Extreme Character Challenge (XCC). A résztvevők szerte a világon szélsőséges időjárási és terepkörülmények között töltik a mentálisan és fizikailag is kihívást jelentő három napot és éjszakát. A pontos programot mindvégig homály fedi, így tökéletesen felkészülni sem lehet rá. Így a férfiak e kihívás közepette szembesülhetnek nemcsak saját magukkal, de életük legfontosabb kérdéseivel is, eközben pedig felfedezhetik saját ellenállóképességüket. A beszámolók szerint a programon részt vevő férfiak fontos válaszokra találnak, mély lelki pillanatokat élnek meg, bajtársiasság és barátságok szövődnek közöttük. Az első magyarországi XCC-t 2019 novemberében tartották 130 résztvevővel (a kép a 2019-es túrán készült).
Az elmúlt napokban újra volt XCC túra, amelyen egy kis metodista férfi csapat is részt vett. Keliger Tibor beszámolóját olvashatjuk erről az alábbiakban:
Mit jelentett nekem az XCC?
Alapvetően sok tudatos kérdéssel és vágyakozással vágtam neki az útnak – vágytam arra, hogy jobban lássam, miben rejlik és miből merít a férfiúi identitásom, hogy kimozduljanak elakadt, megrekedt pontok az életemben. Ezzel egy időben pedig elég szkeptikusan is álltam hozzá az egészhez, mert az esemény részletei folyamatosan változtak, mert barátságtalannak tűntek a szervezők, na meg ha őszinték akarunk lenni, melyik program nem önmagáért való a mai világban? Ráadásul azt tapasztaltam, hogy erős titokzatosság és marketing-hype veszi körül az XCC-t.
Azt gondolom, a mai társadalomban rengeteg összezavaró impulzus ér egy férfit és igen jó kicsit kimenni a vadonba, hogy kiszellőztessük a fejünket, hozzánk hasonló, Istent és céltudatosságot kereső bajtársak közösségében. Ez a néhány nap azt jelentette, hogy szembesülök magammal, a határaim szélességével és a bennem rejlő erővel. Megtapasztalhattam, mekkora erő, mikor egy férfi valódi oszlop, de azt is, hogy emellett fontosak az érzéseink és az is, hogy tudjunk róluk beszélni, tudjunk segítséget kérni, bajtársias kapcsolatokból meríteni.
Mikor a határaink szélén járunk és felemelt fejjel tesszük meg a következő és az azt követő lépést is, akkor valahogy az ember feje és szíve is kitisztul és kinyúlik a végtelenség felé. Hit, bajtársiasság, kaland és az igazságosságért való harc – ezek az XCC alappillérei és a komfortzónánk határain túl lépdelve ezek felé az oszlopok felé mozdultak a szívek.
Mindez persze nehéz. Nehéz szembesülni magunkkal, felelősséget vállalni, a határaink peremén lépdelni tovább és tovább. Nehéz volt kimondanom azt, hogy rendes ember vagyok és normálisan viselkedek a feleségemmel, de ez kevés, mert SOKKAL többet érdemel a környezetem, sokkal többet tehetek és valódi, élő oszlopként akarok jelen lenni, nem csak kényelemben vegetálni. Igenis akarok változtatni a rossz szokásaimon, felül akarom írni az otthonról hozott helytelen mintákat. Ehhez akarom tartani magamat azt követően is, hogy elmúlt az élmény adta érzelmi löket, s ebben segítenek a bajtársak és az XCC-n megélt Isten-élmények.
Erre hívlak most téged is. Gyere, ne vonj vállat az életre, nézd meg, mi van a kényelmen túl és legyél oszlopa a környezetednek, nézz szembe önmagaddal, feszegesd a határaidat és a puszta széléről gyere vissza úgy, hogy máshogy szeretnéd tovább folytatni a mindennapokat! Több van az életben. Jó ezt a többet kihozni belőle. „Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.” És jó megtapasztalni, hogy van erő és segítség, hogy ezt az igát tudjuk hordozni. Ott leszel? Mi ott leszünk és segítünk, mikor az iga súlya alatt megroppansz és feltörnek a kérdések.
