2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

FELSZÁMOLNI A RASSZIZMUST

Brüsszel, MTI – Összefogásra van szükség az emberi jogok előmozdítását, védelmét és megvalósítását veszélyeztető rasszizmus, faji megkülönböztetés és idegengyűlölet minden formájának felszámolásához – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az első európai rasszizmusellenes csúcstalálkozón elmondott beszédében pénteken.

Ursula von der Leyen a faji megkülönböztetés felszámolásának március 21-én esedékes nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényen kijelentette, összefogásra van szükség az európai uniós intézmények között, a tagállamokkal, a bűnüldöző hatáságokkal, valamint a civil társadalommal a munkahelyen, a nyílt utcán, valamint az online térben megjelenő rasszizmus megszüntetésére.

„A rasszizmus közöttünk van. Benne van a fekete bőrű futballisták elleni rágalomban, a roma származásúak megkülönböztetésében, a zsidók elleni összeesküvés-elméletekben és a migránsok és menekültek elleni erőszakban és bizalmatlanságban” – fogalmazott.

Noha az Európai Unió az alapszerződésében tett ígéretet arra, hogy küzd a diszkrimináció ellen, és harcol a valódi egyenlőségért Európában, a rasszizmus elleni küzdelemhez mindenki hozzájárulására szükség van. Brüsszelen túl, minden tagállamban, egész Európában – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Az évforduló alkalmából Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményt adott ki, amelyben kiemelte: noha a rasszizmus, az idegengyűlölet és faji megkülönböztetés különböző formában jelentkezik, erőszakot, zaklatásokat, valamint a befogadás hiányát eredményezi.

Szavai szerint a koronavírus-járvány feltárta a rasszizmus és a diszkrimináció társadalmi jelenlétét, és tovább mélyítette a már meglévő szakadékokat, fokozva a kisebbségekre nehezedő nyomást.

Arra emlékeztetett, hogy a faji megkülönböztetés minden formájának fölszámolásáról szóló, 2002-ben Durbanben rendezett rasszizmusellenes ENSZ-konferencián elfogadott nemzetközi nyilatkozat továbbra is iránytű marad az igazságosabb és befogadóbb társadalom felé vezető közös úton.

„Fogjunk össze, és mutassunk példát egy rasszizmus nélküli világ érdekében” – fogalmazott. Az Európai Unió ismételten megerősíti a rasszizmus, a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet minden formájának felszámolása iránti töretlen elkötelezettségét – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...