2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

KERESZTÉNY-ZSIDÓ IMAÓRÁVAL ZÁRULT AZ ÖKUMENIKUS IMANYOLCAD

Január 24-én 17 órakor kezdődött a Budapest VI. kerületi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánián az idei ökumenikus imanyolcadot lezáró keresztény-zsidó imaóra. A két nagy világvallást összekapcsoló imaórát 2012 óta tartják meg. Az imahét ráróalkalmán több mint száz fős gyülekezet gyűlt egybe, az igei szolgálatot Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi végezték. Az imaközösséget egy-egy igeszakasz felolvasásával és imádsággal a görög katolikus, református, evangélikus, baptista, metodista, adventista és pünkösdi egyházak vezetői, valamint az Ökumenikus Tanács főtitkára vezették.

A metodista egyház szuperintendense az egyház idei éves jeligéjéhez – “Akik az Úrban bíznak, erejük megújul!” – kapcsolódva az Ézsaiás 40,27-31-et olvasta fel, majd ezekkel a szavakkal imádkozott: “Békesség Istene, benned bízunk, újítsd meg erőnket, gyújtsd meg szereteted tüzét, hogy megszűnjön a benned hívők között a bizalmatlanság, a gyanakvás, a megvetés és a félreértés. Hadd omoljanak le közöttünk az elválasztó falak! Hallgass meg Urunk!”

A zenei szolgálatokat Merczel György kántor, Fekete László főkántor, Dobszay Péter orgonaművész és az Imperfectum Együttes végezték.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BEIKTATTÁK HADHÁZI TAMÁS ESPEREST A NAGYTEMPLOMBAN

Június 12-én délelőtt ünnepi istentisztelet keretében iktatták be a Debreceni Református Egyházmegye új esperesét Hadházi ...