2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ÚJ KATOLIKUS ÉS REFORMÁTUS PÜSPÖKÖK

Pécs, Budapest/MTI – Pécsi püspökké szentelték és beiktatták hivatalába Felföldi Lászlót a baranyai megyeszékhelyen szerdán, vízkereszt napján. Felföldi László a pécsi székesegyházban egyházi és kormányzati vezetők előtt megtartott ceremónia keretében vette át a Pécsi Egyházmegye irányítását Udvardy György apostoli kormányzótól. Az új püspök a beiktatása alkalmából tartott beszédében köszönetet mondott Udvardy Györgynek a csaknem tíz éven át tartó áldozatos tevékenységéért, és ígéretet tett: igyekszik minden erejével és tudásával folytatni a megkezdett munkát a Pécsi Egyházmegye munkatársainak, híveinek segítségével. Felföldi László felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban – a többi között a koronavírus-járvány miatt – minden korábbinál nagyobb szükség van az összefogásra, a barátságra, a békére mind a nagyvilágban, mind hazánkban és az egyházmegyében. Arra kért „minden jó szándékú testvért, aki még érzi szívében Isten hívó szavának örömöt adó fényét, hogy engedje begyógyulni az élet okozta sebeket és álljon Krisztus ügye mellé, mert Krisztus számít rá” – fogalmazott. Hozzátette: az egyházmegye területén élő emberek szívében ott van az élő Isten szeretete utáni vágy, ezért az evangélium hirdetésére szólította fel a hallgatóságot. Erdő Péter főszentelő, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Felföldi Lászlóhoz intézett, őt méltató szavaival azt mondta, az új pécsi püspök eddigi munkájából, papi szolgálatából sokan megérezhették, hogy találkozott Krisztus szeretetével. A pécsi egyházmegyében papok és hívek egyaránt várják tőle, hogy továbbadja ezt a szeretetet, hogy személyében találkozzanak Krisztussal- tette hozzá. Aláhúzta: a püspökökre a hajdani apostolok utódjaiként kell tekinteni, nekik Krisztus személyében kell cselekedniük, nem független vezetőként, hanem Krisztus vikáriusaként – fogalmazott. Úgy vélekedett, a püspök nem arra hivatott, hogy hatalmaskodjon a rábízottak fölött, de nem is húzódhat vissza a vezetés szolgálatától, nem háríthatja ezt másokra. Ugyancsak 2021. januárban veszi majd át hivatalát a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni és Dunamelléki Egyházkerületének új elnöksége, és januárban iktatják be az új püspököket is.  Az egyház január 6-i, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a november 5-én megválasztott Balog Zoltán püspököt és Veres Sándor főgondnokot január 25-én, a november 18-án megválasztott Pásztor Dániel püspököt és Molnár Pál főgondnokot pedig január 9-én iktatják be hivatalába. Az új tisztségviselők a következő hat évben irányítják majd egyházkerületüket. A koronavírus-járvány miatt a püspökszentelő, ünnepi istentiszteleteket tavasszal tartják meg, az új országos zsinat pedig előreláthatólag február közepén alakul meg – írták. Ismertették: a református egyház törvényeinek értelmében az egyházkerületi közgyűlésekig tartó, átmeneti időszakban a korábbi testületek és tisztségviselők, mint ügyvivők irányítják a kerületi hivatalokat. A Dunántúli és a Tiszántúli egyházkerületben a korábbi püspökök, Steinbach József és Fekete Károly folytatják szolgálatukat – olvasható a közleményben.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BEFEJEZŐDÖTT A BUDAKESZI MÁRTA MÁRIA OTTHON TETŐFELÚJÍTÁSA

BUDAKESZI | Megújult a Budakeszi Márta Mária Otthon. Június 30-ra elkészült a huszonöt időst ellátó ...