2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

JÁRVÁNYÜGYI INTÉZKEDÉSEK A GYÜLEKEZETEKBEN (2020.11.11)

Magyarország kormánya 2020. november 11. szerda 0 órától járványügyi szigorító intézkedéseket vezetett be. A november 10-én délelőtt ülésező Missziós Tanács ezzel összefüggésben a következő megállapításokat tette: 1. Törekedjünk a szabályok és egészségügyi óvintézkedések példamutató betartására. 2. A körzeti vezetőségek vizsgálják meg felelősen a helyi viszonyokat, és ennek megfelelően hozzák meg a szükséges helyi döntéseket a gyülekezeti élet gyakorlása kapcsán. Fokozott jelentősége van most a közös döntéseknek, a közös egységnek. 3. Javasoljuk a kiegyensúlyozott és bölcs döntések meghozatalát: megértjük és helyeseljük, ha valaki távol marad, mert időst, beteget gondoz, vagy bármilyen módon veszélyeztett, vagy beteg. 4. Elfogadjuk, ha lelki okokból az élő egyházi alkalom lehetőségét felkínáljuk, főként azoknak, akik lelkileg ezt különösen igénylik, szükségük van rá, egyedülállók, stb. 5. Törekedjünk arra, hogy az online viszonyok ne teljes visszavonulást eredményezzenek. Közösségünk meg is élénkülhet. Ajánljunk fel új, egyéb alkalmakat (pl. online imaóra, bibliaóra, dicsőítés, stb.), vagy adjunk személyes feladatokat (pl. 2-3 személy heti telefonos felkeresése, imádság, stb.) 6. Vegyük figyelembe, hogy olykor nagyon eltérő véleményekkel is szembesülnünk kell, érzelmileg nagy a megterheltség: sokan különösen érzékenyek, ellenségképet gyártanak, megjelenik a gyanakvás és a kioktató stílus, a félelem sokféle formája. 7. Legyünk figyelemmel a digitálisan hátrányos helyzetűek, az idősek, vagy az elzárkózók felé, akik az online térben nehezen vagy egyáltalán nem érhetőek el. 8. Bár a most életbe lépő megszorítások 30 napra lesznek kihirdetve, készüljünk fel arra, hogy az idei adventben, karácsonykor, valamint az évzáró és újévi ünnepeinkben az egyházi élet új közösségi formáit kell kialakítanunk. 9. Technikai háttérként mindenekelőtt a Zoom programot ajánljuk, amely ingyenes verzióban 40 percenként használható (megszakítás után újabb belépéssel használható), előfizetéssel korlátlanul (havi díja kb. 6.000 Ft, éves díja kb. 45.000 Ft). Természetesen utóbbi esetben a használata az előfizető személyéhez kötött (Host/Tulajdonos). Valamennyivel gyengébb, de ugyancsak jól használható ingyenes szoftver a Google Meet az online közösségi programok számára.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...