2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

,,HARCOLD MEG A HIT NEMES HARCÁT!” – ORSZÁGOS ROMA CSENDESNAPOK

(Hanula Hanga, Pest) – Augusztus 27-től 30-ig Kürtöspusztán gyűltünk össze az alsózsolcai, dombóvári, kisvaszari, abonyi és a helyi testvérekkel. Történelmi pillanatokat éltünk meg, hiszen a tatabányai testvéreink is velünk lehettek a táborban. A szellemi harcról Hecker Márton, Kurdi Zoltán, Erdei-Nagy László, Szuhánszky Gábor, Gyurkó Donát és Kurdi Barnabás igehirdetését hallhattuk az Efezusi levél 6,10-19 alapján. ,,Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen” Efezus 6:12 Ahogy Kurdi Zoli mondta: ,,Ez röviden szólva annyi, hogy ne egymással harcoljunk, hanem az ördöggel.”
,,Ezen a Földön nincs leszerelés, háború van. Harc van és lesz. És ez nem úgy működik, hogy kapsz egy hadüzenetet, hogy ,,Holnap vagy holnapután meg foglak támadni!”, hanem teljesen fondorlatos módon, előre be nem jelentett módon támad a Gonosz.” (Hecker Márton) Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el. 1 Péter 5:8 – ,,Bárcsak mindig ordítana..” Ahogy egy szemléltető történeten keresztül hallhattuk, az ördög már nem foglalkozik a „döglöttel”, hisz az már úgyis az övé, az érdekli, ami még „föl akar szállni”. ,,Aki él, annak vannak harcai. Aki már „döglött”, annak nincs harca. De aki él, aki Jézust követi, aki törekszik az Úr Jézusnak engedelmes életet élni, annak lesznek harcai. Az élő hitű embernek, vannak harcai. A temetőben békesség van. Csönd van, nyugalom van. De ott csak – tudjátok – halottak vannak. Élsz vagy sodródsz? Ki ellen harcolunk? Ki a mi ellenségünk? Mi a tét? Mire megy ki a „játék”? Az emberek maximum eszközök. Nekünk nem emberekkel van harcunk. A háttér erőket kell komolyan venni. Mi a szándéka? Mi a tét? ,,Embergyilkos volt kezdettől fogva, …. hazugság atyja.” János 8:44 Jézus Krisztusnak a drága vére azért omlott a keresztfán, hogy te sebezhetetlen és győztes légy a Gonosszal szemben. De ha van egy pici kis hely, amit nem adtál át, ha van egy pici kis hely, ahol [Jézus] nem Úr, ott [a Sátán] el fog buktatni, el fog gáncsolni. Hol vannak a harcaid? Be tudsz számolni harcokról? Akkor jó, mert akkor az az életnek a jele. Krisztus a győztes. És az ő győzelmét bennünk is véghezviszi teljesen.” Hecker Márton A tábor többi napján pedig arról volt szó, hogy Isten felruház bennünket ehhez a harchoz. De az igazságszeretet öve, a megigazulás páncélja, a saru (ami a békesség evangéliuma hirdetésének készsége), a hit pajzsa, az üdvösség sisakja és a Lélek kardja csak imádsággal működik. Imádkozzunk hát és legyünk az élő Istennek élő harcosai!

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...