2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ELSŐ GYEREKTÁBOR DEBRECENBEN

Múlt héten pénteken, július 17-én ért véget az első debreceni metodista gyerektábor. A tavasszal kinyitott, majd a koronavírus érkezése miatt ideiglenesen bezárt imaházban, ez volt az első tábor, amelyen népes csapat, majdnem 30 fő vett részt. A gyerektábort a Vasárnapi Iskolai Szövetség debreceni konferenciáján résztvevő fiatalok vezették, akik másokkal együtt több debreceni és környéki helyszíneken is vezettek táborokat. A délelőttök során ők voltak felelősek a bibliai tanításokért, missziós történetért, aranymondás tanításért, de ők tanították az énekeket is. A tábort Hajduné Erzsébet és Khaled László lelkészek vezették, de pénteken a debreceni misszió korábbi lelkésze, Hecker Márton és felesége is ellátogatott az új metodista imaházba.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...