2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ISTEN CSAPATÉPÍTŐ MUNKÁJÁBAN – PÜNKÖSDI PÜSPÖKI ÜZENET 2020

Horváth István gondolatai a hírlevélből: Szeretetben, egységben, imádságban… ,,Jézus megígérte a tanítványainak, hogy elküldi a Vigasztalót (Segítőt, Pártfogót, Közbenjárót, Szószólót – Jn 16,7), mennybemenetelekor pedig megparancsolta számukra, hogy maradjanak Jeruzsálemben és várjanak az Atya ígéretére (ApCsel 1,4). Ennek megfelelően, valamennyien egy szívvel, egy lélekkel együtt voltak és kitartóan imádkoztak ott – épp akkor is, amikor heves zúgás támadt és szétoszló lángnyelvek jelentek meg, kiáradt rájuk, teljesen betöltötte őket a Lélek, s ők elkezdtek különféle nyelveken szólni. Istentől volt az időzítés is, hogy mindez a hetek ünnepen történt, amikor Jeruzsálem megtelt a világ minden tájáról érkezett zarándokokkal. A nagy zúgásra összegyűlt tömegben mindenki teljesen érthetően, világosan, a saját nyelvén hallhatta Isten csodálatos, nagyságos, felséges dolgait (ApCsel 2,5–11). Zavar, döbbenet és csodálkozás vett erőt minden emberen; „Hát ez meg…? Mi akar ez lenni? Ez most miért történik?” A legtöbben talán érezték, hogy egy fontos és határozott céllal megy végbe mindez. Sokan, biztosan őszintén keresték a választ, némelyek azonban igyekeztek maguktól elhessegetni azt, hogy becsületesen végiggondolják, mit láttak és hallottak – és levonják a megfelelő következtetéseket… …Kiskaput, kibúvót kell keresni: „Kell, hogy legyen erre egy egyszerű és természetes magyarázat, ami felment minket az üzenet komolyan vétele, és az ebből fakadó következmények alól. „Á, nem szabad ezzel foglalkozni, menjünk csak tovább!” Még mielőtt azonban pálcát törnénk felettük, ez az ige szembesít bennünket azzal, hogy a saját óemberi természetünk mily sokszor előtör, s egy adott kérdésben velünk birokra kel. Bennünk folyik a küzdelem. Azonban ekkor megtapasztalhatjuk, hogy „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róma 8,26). Milyen csodálatos, vigasztaló és bátorító átélni ezt a csodát, az Ő győzelmét bennünk. A Szentlélek kiáradása előtt a tanítványok egy szívvel és lélekkel voltak együtt. Nem tökéletesen, nem hiba nélkül, de szeretetben, egységben, imádságban, tele az Úrra való várakozással. Nem széthúzásban, nem oly módon, mint az a szolga, akinek hatalom adatott ura távollétében, s egy idő múlva verni kezdte a szolgatársait (Mt 24,45–51). Most is olyan időket élünk, amikor be tudjuk látni; erre az egységre és együttes imádságra van a leginkább szükségünk, és arra, hogy ne a magunk, hanem a Lélek erejével éljünk és járjunk. „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.” (Zak 4,6) Nem politikai erő vagy gazdasági potenciál az, amire igazán szükségünk van, hanem az ÚR Lelke. Nem a világban fontos hatalomban kell részesülnünk, felülre, kedvező pozícióba kerülnünk, hanem Isten Lelkének az erejével, alulról kell szolgálnunk. Küldetésünk, megosztani az Istentől kapott hitet, szeretetet és reményt. Ha Ő él bennünk, az Ő Lelke szolgál általunk. „

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BEFEJEZŐDÖTT A BUDAKESZI MÁRTA MÁRIA OTTHON TETŐFELÚJÍTÁSA

BUDAKESZI | Megújult a Budakeszi Márta Mária Otthon. Június 30-ra elkészült a huszonöt időst ellátó ...