2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

IMÁDKOZZUNK A SZENTLÉLEK ÚJBORÁÉRT, HOGY MEGÚJULJUNK – PÉCSI KÖRZETI KONFERENCIA

„Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!” (Ézs 52,7) – Kurdi Zoltán lelkész az ézsaiási igével köszöntötte a mai online Pécsi Körzeti Konferencia résztvevőit. A lelkészi beszámoló részletesen beszámolt az egyház baranyai munkájáról (Pécs, Siklós, Hidas, Drávaszabolcs, Drávapalkonya) és a különböző szolgálati területekről (például gyermekmisszió, női szolgálatok, hajléktalan szolgálat, stb.). A gyülekezet lelkésze elmondta, hogy május 10-e volt az első vasárnap, amikor a vírus kitörése óta első alkalommal nyitották ki az imaház kapuját. A jelentés a gyülekezet küldetésnyilatkozatára és a jézusi újbor példázatára utalva zárult: „Pünkösdhöz közeledve imádkozzunk a Szentlélek új boráért, hogy megújuljon az imaéletünk és az egymással való kommunikációnk is, és új tömlőért, hogy egység és befogadás, hívogatás jellemezzen minket! Azért, hogy egymást szerető, egymással jól kommunikáló, imádkozó közösségbe tudjuk hívogatni a kívülállókat.”

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...