2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

10 TIPP AZ ONLINE ISTENTISZTELETEKHEZ

(Írta: Crystal Caviness) A legtöbb metodista lelkésznek semmi új nincs abban, hogy hétről hétre kiálljanak a szószékre és a gyülekezeteiknek prédikáljanak. Hirtelen azonban a koronavírus járvány minden megszokottat eltörölt. A fizikai távolságtartásra vonatkozó szigorú előírások miatt, azok a lelkészek, akik továbbra is közvetítik az evangéliumot és a reménység üzenetét a körzetüknek, most a laptop vagy az okostelefon kamerájába bámulva találják magukat, Isten Igéjét megosztva … nos, a levegővel … miközben a “Live-Élő” felirat pislog vissza rájuk. Mivel új szabályok léptek életbe azzal kapcsolatban, hogyan is néz ki a mindennapos szolgálat, íme 10 ötlet arról, hogy lehet a legtöbbet kihozni egy virtuális gyülekezetnek tartott istentiszteletből. 1. Kényelmetlen Egy kis időbe fog telni, hogy túljuss a diszkomfort érzeten – mondja Barbara Dunlap a First United Methodist Church lelkésze (Hurst, Texas). Dunlap tagja egy olyan szolgáló csoportnak, ami évek óta közvetíti élő adásban az istentiszteleteket. “Egész addig természetellenesnek fog tűnni, amíg egyszer csak természetessé nem válik”- mondja. Használd a fantáziád, hogy legyőzd ezt a diszkomfortot – teszi hozzá Donna Pritchard a portlandi First United Methodist Church lelkésze. “Képzeld azt, hogy tele van a templom emberekkel és prédikálj úgy, mint ha nekik beszélnél.” – ajánlja a lelkésznő – “Ismered a gyülekezeted tagjait, tudod, hogy mit kell hallaniuk.” 2. “Találkozunk ugyanitt, ugyanekkor!” Amennyire lehetséges, tartsd meg az Istentisztelet megszokott formáját, beleértve az időpontot és a helyszínt is. A legjobb, ha az imateremből közvetítesz, gyertyákkal és kereszttel a háttérben – mondja Pritchard és hozzáteszi, hogy a gyülekezetének nagy megnyugvást ad a megszokott térből érkező istentisztelet. Abban az esetben, ha a ,,maradj otthon” intézkedések akadályozzák a templomba való eljutást, Pritchard azt javasolja a lelkészeknek, hogy alakítsanak ki otthon egy szent helyet, ahonnan az istentiszteleteket közvetítik. 3. Maradj az eddigi istentiszteleti rendnél A lelkészeknek kísértés lehet, hogy elhagyják az alkalom interaktív részeit, Dunlap azonban azt tanácsolja, hogy amennyire csak lehet, maradjon meg ugyanaz az istentiszteleti forma. Hiszen, ahogy korábban volt róla szó, ez az ismerősség-érzet segít a híveknek. “Bátorítunk mindenkit (akik, követik az élő-adást), hogy álljanak fel, amikor mi is felállunk és énekeljenek velünk.” Eszünkbe juthat, hogy ez egy jó időszak arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki az istentiszteleten – mondja Stephanie Dodge a nashville-i Glendale United Methodist Church lelkipásztora -“Esetleg hozzáadhatsz egy plusz imádságot vagy sorrendet cserélhetsz, hiszen senki se várja, hogy teljesen ugyanúgy történjen minden, mint eddig.” Viszont ő csak apró változtatásokra bátorít, a jelentősebbeket ellenzi. 4. Ráhangolódás Segít a gyülekezetnek felkészülni az istentiszteletre, ha hetente elküldjük emailben a liturgiát, a lekció igékkel és/vagy a hirdetésekkel. A Facebook és a gyülekezeti honlap is egy jó hirdetési felület. “A körleveleinkben meghívjuk a testvéreket arra, hogy készítsenek elő egy gyertyát” – mondja Dodge – “és aztán a közös meggyújtás az istentisztelet része. Habár nem lehetünk együtt (fizikálisan), ez a kis láng közösségbe von bennünket Krisztus által.” 5. Hogyan imádkozhatunk érted? Kulcsfontosságú a kapcsolattartáshoz most a társadalmi távolságtartás idején, hogy tudatában legyünk a gyülekezet imakéréseinek. Az elöljárók az egyházi körleveleken és a közösségi médián keresztül is gyűjthetik az imakéréseket, a tagokat pedig bátoríthatjuk, hogy az élő adás alatt osszák meg ezeket kommentben, vagy privát üzenetben. A vezetők ajánljanak a híveknek fórumokat, ahol elmondhatják bizalmasan az imakéréseiket. Ilyen lehet például emailt írni a gyülekezeti irodának, a lelkésznek, vagy még személyesebb közösségi csatornákat is igénybe lehet venni, mint a Facebook Messenger, vagy az Instagram chat funkciója. 6. Ne felejtsd el a bevezetést Ahogy a legtöbb istentisztelet egy pár perces ráhangoló háttérzenével kezdi meg az alkalmat, amikor mindenki elfoglalta a helyét, az online közvetítésekkor is hasonló szerepe van ennek – mondja Dodge. Ha a Facebook Live-on keresztül közvetít a lelkész, a Facebook értesítést fog küldeni a követőknek, hogy élő adás indult. Ezek az értesítések segítenek összegyűjteni az online gyülekezetet. 7. Hogy látszol? Mennyire hallatszol? Figyelj a kamera állásra és a hangminőségre – javasolja Dodge. Az ő dicsőítő csapata mindig keresi a módját, hogyan lehet a legjobb hang- és a képminőséget nyújtani az online közönségnek. Ha van az imateremben képernyő és azon jelenítesz meg szöveget, ellenőrizd, hogy jól látható-e a közvetítésen is. Az élőközvetítéssel kapcsolatos további gyakorlati és technikai ötletekért és információkért nyisd meg ezt a cikket: https://www.resourceumc.org/en/content/local-church-learning-sessions-technology-for-worship-small-groups-and-giving 8. Hadd hozzuk a tizedünket és az adományainkat Az egyházi vezetőket foglalkoztatja, hogy vajon milyen hatással lesznek az adakozásra az istentisztelet körüli változások. Mivel az a cél, hogy megpróbáljuk amennyire csak lehet az istentiszteletet megtartani a normális kereteiben, az adakozásról is nyugodtan beszélhetünk. “Adj az embereknek egyenes útmutatást arra nézve, hogy hogyan tudnak adakozni az egyháznak” – javasolja Dodge. “Legyen meg ennek is az ideje és tájékoztasd a gyülekezeted arról, hogy hogyan tudnak az interneten keresztül utalni vagy hogy hova küldjék a csekket.” Az is hasznos, hogy ha ezek az információk felkerülnek a weboldalra vagy a közvetítés komment szekciójába. 9. Komment, komment, komment Segíthetsz bevonódni a gyülekezetnek azzal, ha megkéred őket, hogy kommenteljenek az élő adás alatt. Hívd meg a hallgatóság tagjait arra, hogy amikor becsatlakoznak, nyugodtan köszönjenek kommentben. Bátorítsd őket, hogy egymást is köszöntsék. Hogy segítsd a két oldalú kommunikációt, kérj meg valakit a vezetők közül, hogy figyelje az üzeneteket és válaszoljon rájuk. “Az, hogy van valaki, aki figyelemmel kíséri a hozzászólásaikat és reagál rájuk, segít a gyülekezetnek, hogy azt érezzék, valóban kapcsolatba kerültünk egymással” – mondja Dodge 10. Csak vedd föl a telefont Nem mindenkinek van számítógépe, internet elérhetősége, vagy felhasználó fiókja a közösségi médiában. Jelölj ki egy csapatot, akik telefonon rendszeresen tartják velük a kapcsolatot. Annak érdekében hogy segíteni tudjuk a tagokat megismertetni az online felületek használatával, érdemes megfontolni a konferenciahívást, vagy egy élőadást-közvetítő felület audió funkciójának használatát, mint például a Zoom. Pritchard szerint, még akkor is, amikor megváltozik mindaz, ahogy eddig szolgáltunk, nem olyan szokatlanok a dolgok, amilyennek elsőre tűnhetnek. “Emlékezz csak, hogy eddig is élőben prédikáltál minden vasárnap” -mondja – “Ha hibáztál valamiben, nem dőlt össze a világ. Ez csak azt jelzi, hogy te is ember vagy. Sok szempontból ez a helyzet sem más. Csupán annyi, hogy az emberek nincsenek előtted a sorokban.” (Fordította: Hanula Hanga)

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET LESZ AUGUSZTUS 19-ÉN

2021. augusztus 19-én, csütörtökön 18:00 órakor a Budai Református Egyházközség templomban (1011 Budapest, Szilágyi Dezső ...