2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ÚTMUTATÁS KORONAVÍRUS JÁRVÁNY IDEJÉN

Metodista gyülekezeteink, közösségeink felé az alábbi gyakorlati útmutatásokat szeretnénk ajánlani a vasárnapi istentiszteletünk, vagy egyéb kiscsoportunk kapcsán:

– megtartjuk mind az istentiszteletet, mind az imaközösséget, illetve egyéb kiscsoportos találkozónkat
– de aki kicsit is betegnek érzi magát, vagy legyengült a szervezete, inkább maradjon otthon
– megérkezéskor mindenképp, és úgy általában a szokásosnál sűrűbben, alaposabban mossunk kezet
– egymás testvéri köszöntése korlátozódjon a mosolyra, szemkontaktusra és a kedves szavakra
– a templomban most kivételesen lehet távolabb ülni egymástól
– hangfelvétel készül, ezt megosztjuk
– gondolkodunk az élő közvetítés és/vagy videó technikai megoldásán, erről értesítést adunk több csatornán keresztül
– igyekszünk alapos kiszellőztetést biztosítani az alkalmaink előtt, között és után minden helyiségünkben
– az úrvacsoravétel kapcsán ügyelünk a higiéniai szempontokra, egészségügyi szempontok szerint alakítjuk gyakorlatunkat
– amíg más utasításokat nem kapunk, ilyen keretek között tartjuk meg a vasárnapokat
– időt, figyelmet fordítunk az imádságra, ez most különösen megerősítő, gyógyító, építő
– keressük egymás társaságát az online térben, telefonon, figyelünk arra, hogy senki ne maradjon magára.

Bátorítsanak mindnyájunkat az alábbi igeversek ezekben a böjti napokban:

„Csendesedjetek el és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)

„Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és józanság lelkét!” (1Tim 1,7)

„Az ÚR védelmez téged, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.” (Zsolt 121,5-8)

„(Isten) megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.” (Lk 1,74-75)

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

PÜSPÖKI KERÜLETI TALÁLKOZÓ IFI VEZETŐKNEK

Április 11-13. között Budapesten találkoztak a közép- és dél-európai metodista püspöki kerület ifi vezetői. A ...