100 ÉVE TÖRTÉNT: HUSZÁR KÁROLY MINISZTERELNÖK METODISTA EGYHÁZI VEZETŐKKEL JÁRTA A FŐVÁROST

100 éve, 1920. január 16-án Huszár Károly miniszterelnök metodista egyházi vezetőkkel találkozott, akiket megismertetett a világháború utáni válságos állapotokba került fővárossal. A találkozó után az alábbi nyilatkozatot tette közzé a napilapokban: „VÉSZKIÁLTÁS! – A mai napon az amerikai methodista egyházmisszióval bejártam a budapesti nyomortanyákat. Meggyőződtem róla, hogy százával és ezrével élnek Budapesten gyermekek ruha, czipő és élelem nélkül, sötét, bűzös, fűtetlen lakásban. A magyar társadalom tehetségesebb része egy éjszaka sem hajthatja le nyugodtan fejét álomra, ha elnézi, hogy ez az égbekiáltó nyomor százakat és ezreket dönt idő előtt sírba. Felelősségem teljes tudatában figyelmeztetek mindenkit, hogy ilyen rettenetes nyomor mellett sok ezren tobzódó fényűzésben élnek és nem gondolják, hogy ebből szörnyű bajok származhatnak, ha nem sietünk minden eszközzel az inségesek támogatására. Nyilvánosan felkérem mindazokat, akiknek felesleges pénzük, ruhájuk, élelmiszerük és fűtőanyaguk van, haladéktalanul siessenek az inségesek támogatására. A mai minisztertanács erre az inségakczióra tíz millió koronát szavazott meg. A magyar társadalomnak napok alatt több milliót kell rendelkezésünkre bocsátania, hogy a legégetőbb szükségen segíteni tudjunk. Mindent el fogunk követni, hogy az állam erejével és a külföld jótékonyságának felhívásával szintén segítsünk a bajon. Ezenfelül azonban a keresztény felebaráti szeretet és az emberiesség nevében felszólítok mindenkit, hogy gyorsan, reklám és hálára való számítás nélkül segítsen ott, ahol csak tud. Láttam egy szobában nyolc elhagyott gyermeket, láttam beteg anyát vaggonban öt gyermekkel, akit nyolczéves leányka gondoz, láttam nyolcztagu családot bútor nélkül, üres szalmazsákon, ablaknélküli oduban. Láttam sokszáz gyermeket mezitláb, nadrág, felsőkabát nélkül. Sok gyermek azon kérdésemre, hogy mikor ivott utoljára tejet, azt felelte, hogy nem is tudja, mi az. Éhségtől gyötört félholtakat láttam vonaglani hideg szobában takaró nélkül. Ezren és ezren laknak hónapok óta vaggonokban. A nyomortanyákon olyan piszok és bűz van, ami a legnagyobb járvány veszedelmét jelenti a fővárosra. Sokan panaszkodtak, hogy két-három hete nem ettek kenyeret. Ezen dolgok így nem maradhatnak, mert különben az eddiginél is szörnyűbb társadalmi erupcziók következnek. Nemcsak kérem, de elvárom a magyar társadalom minden tagjától, akinek csak tehetségében áll, hogy gyors adakozással siessen a nyomorgók segítségére, mindaddig, amíg nem késő. A hozzám küldött adományok szétosztásával egy nagyobb társadalmi bizottságot fogok megbízni. Budapest, 1920. január 16. Huszár Károly miniszterelnök” A fent nevezett találkozó kétségtelenül rendkívülinek számított: a protestáns kisegyházat, a viszonylag ismeretlen magyarországi metodistákat és a háború után nyomorgó fővárost egyszerre három amerikai püspök is meglátogatta. Ráadásul a William Burt, John Louis Nuelsen és William Orville Shepard püspökök vezette delegációhoz Hanfost Crawors „gyáros” és August Johannes Bucher (1862-1937) újságíró (a Der Christliche Apologete szerkesztője) is csatlakozott. Az előkelő amerikai csoport tájékozódott a magyarországi metodista misszió állásáról és lehetőségéről, és sikerült találkozniuk az ország miniszterelnökével, Huszár Károllyal is. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Párti (KNEP) Huszár-kabinet mellesleg az első kormány, amelyet az antant is elismert (a Huszár-kormány 1919. november 24-én alakult és 1920. március 15-ig működött). A miniszterelnök saját autóján vitte körútra a főváros nyomortanyáinak megtekintésére a csoportot, amely a pályaudvarok külső vágányaira tolatott vagonok lakóit is felkereste. 1918 végétől, 1919 elejétől a megszállt területekről emberek tízezrei érkeztek a fővárosba, ahol – éhezve, fázva, meleg ruha és fedél nélkül – addig elképzelhetetlen nyomorban tengették napjaikat. A hatás nem maradt el: a Püspöki Metodista Egyház 300 ezer koronás adománnyal jótékonysági programot indított, amit a miniszterelnök neve után „Huszár-akcióként” emleget a metodista történetírás. Ennek hatásaként pedig bekövetkezett az, amire néhány hónappal korábban senki sem számított: annak ellenére, hogy a megcsonkított országban egyetlen nagyobb gyülekezet maradt, a hazai lapokban a metodistákról írnak. A magyarországi kisegyház a külföldi anyaegyház jóvoltából (különösen az Amerikai Egyesült Államok, Dánia és Svájc adományozott) öt hónap alatt 8 millió korona értékű adományt osztott ki, ami hatalmas ismertséget, s persze elismertséget szerzett a kis létszámú magyar metodizmusnak.